Koronavírus – Halasztások, újratervezések és intézkedések a sportvilágban

Szerdán újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egy évvel elhalasztotta a litvániai futsal-világbajnokságot. A tornára idén szeptember 12-től október 4-ig került volna sor. Az új dátum ugyanez lesz jövőre.
Május 29-én rendezik Klagenfurtban a labdarúgó Osztrák Kupa döntőjét a bajnoki címvédő Red Bull Salzburg és a másodosztályú Austria Lustenau között. A bajnokság június 2-án folytatódik. Az alapszakasz befejezése után következik tíz forduló a felső- és az alsóházban is.
Sztrájkoltak a másodosztályú spanyol Elche labdarúgói és alkalmazottai. A játékosok azért tagadták meg a szerdai edzésen való részvételt, mert a klubvezetés korábban 30 százalékkal csökkentette a béreket a koronavírus-járvány okozta pénzügyi nehézségekre hivatkozva. A sztrájkot támogatták az alkalmazottak is, akik megtagadták a munka felvételét.
Az Európai Labdarúgó Szövetséget közös levélben szólította fel 350 szurkolói csoport, hogy minden országban tiltsa meg a zárt kapus mérkőzések megrendezését. A drukkerek úgy fogalmaztak, hogy a “pénzt az emberi élet értéke fölé helyezte” a kontinentális szövetség. Szerintük csak akkor lenne szabad ismét meccseket játszani, amikor a közegészségügyi helyzet lehetővé teszi, hogy a stadionok újra megteljenek.
Koronavírussal megfertőződött és az egyik tokiói kórházban elhunyt egy japán szumós. A 28 éves sportoló az első, aki az ősi japán küzdősportot művelők közül áldozatául esett a világjárványnak. A szigetországban eddig csaknem 17 ezren fertőződtek, s közel hétszázan haltak meg a pandémia következtében.
Egy évvel meghosszabbították a strandröplabdázók olimpiai kvalifikációs időszakát, de a rendszer változatlan marad. A legtöbb páros úgy szerezhet kvótát, hogy pontokat gyűjt a nemzetközi sorozatokban, ezt a nemzetközi szövetség szerdai döntésének értelmében 2021. június 13-ig tehetik meg. A további helyek a kontinentális bajnokságokon találnak gazdára.
Október 25-én rendezik azt az IndyCar-versenyt a floridai St. Petersburgben, amelyre eredetileg március 15-én kerül volna sor. Az utcai viadal így nem a szezon első, hanem az utolsó állomása lesz. Az idény a tervek szerint június 6-án kezdődik a Texas Motor Speedway-n, zárt kapuk mögött. Az első nyilvános versenyt június 21-én rendezik a Wisconsin állambeli Plymouth-ban.
A triatlon világsorozat hamburgi állomását július 11. helyett szeptember 5-én rendezik, a vegyes váltó világbajnokságra pedig július 12. helyett szeptember 6-án kerül sor ugyancsak az Elba-parti városban. A június 21-re tervezett hamburgi Ironman-viadal új dátuma is szeptember 6.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com