Koronavírus – Halasztások, újratervezések és intézkedések a sportvilágban

Pénteken is újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

    Az Európai Úszó Szövetség (LEN) minden szakágban törölte a junior Európa-bajnokságot. A kontinens legjobb fiatal úszói Aberdeenben, búvárúszói Edinburgh-ban, szinkronúszói Máltán, nyíltvízi úszói Franciaországban, vízilabdázói pedig Rómában és Voloszban versenyeztek volna idén. A LEN illetékes bizottsága hamarosan megtárgyalja, hogy az utánpótlásból kiöregedő sportolók az idei törlések miatti kárpótlásképpen jövőre részt vehetnek-e a korosztályos eseményeken.
A LEN szintén törölte a nyíltvízi úszók Európa Kupájának nyári és őszi versenyeit. Az elnökség heteken belül megvitatja a vízilabdaszezon befejezésének lehetőségeit és dönt a budapesti vizes Európa-bajnokság új időpontjáról is.
Elhalasztják a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), amelyre 2021. július 24. és augusztus 1. között került volna sor Besztercebányán. A módosításra a tokiói ötkarikás játékok halasztása miatt van szükség. Az Európai Olimpiai Bizottság honlapja szerint a legkedvezőbb megoldásnak pillanatnyilag a 2022-es rendezés tűnik, de még túlságosan korai végleges döntést hozni az új dátumról. A szlovákiai helyszín nem változna.
Újrakezdte a vívóedzéseket az olimpiai bajnok párbajtőröző Szász-Kovács Emese. A vívó, aki ikrei születése után márciusban tért vissza, a közösségi oldalán megjelentetett két fotót, amelyen ő és edzője, Peterdi András a Vasas SC kézilabdacsarnokában, kettesben gyakorol. A 37 éves sportoló márciusban azt mondta, a tokiói nyári olimpia jövő évre halasztása ellenére is az a célja, hogy megvédje ötkarikás elsőségét.
Guineában, Kenyában és Angolában is befejezettnek nyilvánították a labdarúgó-bajnokságot. Guineában az októberben kezdődött szezonnak csak a felét játszották le a csapatok. Nem hirdettek bajnokot, nem lesz kiesés és feljutás, az afrikai kupasorozatokban a tabella első négy helyezettje indulhat. Korábban Mauritiuson is félbeszakadt a bajnokság, a madagaszkári klubok viszont megszavazták a folytatást.
A Dán Labdarúgó Szövetség reményei szerint a kormány jóváhagyja, hogy május 29-én folytatódhasson az élvonalbeli bajnokság. Jesper Möller elnök közölte, csak akkor garantálható, hogy az idény hátralévő részét pótolni tudják, ha a játék a hónap végéig újraindul.
Az Angol Labdarúgó Liga (EFL) pénteki bejelentése szerint véget ért a szezon az utánpótlás akadémiák számára. A döntés az U9-től az U23-ig minden korosztályra, valamint az úgynevezett Központi Ligára is vonatkozik.
Jair Bolsonaro brazil elnök azt szeretné, hogy folytatódjanak a labdarúgó versenysorozatok. Bár országában magas a koronavírusos megbetegedések száma, az elnök azzal érvelt, hogy a sportolók a remek kondíciójuk miatt kevésbé veszélyeztetettek. A március közepén félbeszakított brazil bajnokságot a tervek szerint májusban folytatnák zárt kapuk mögött, de ez valószínűtlennek tűnik, mivel az ország Dél-Amerika koronavírus-epicentruma lett, több mint 5900 halálesettel. Az orvosok szerint a járvány várhatóan két héten belül tetőzik.
Az osztrák alpesi sízők a járványhelyzet enyhülésével elkezdhetik a csapatos edzéseket. A közlemény szerint először a férfiválogatott készül majd Söldenben, később pedig a nők számára biztosítanak kiscsoportos edzéslehetőséget a gleccseren.
A magyar kormány csütörtöki, tömegrendezvényeket érintő döntésének értelmében a Fitbalance Aréna május 23-i eseménye elmarad. A szervezők a nagyszabású sport- és életmód-fesztivált egy későbbi időpontban tartják meg.
A Siófok KC női kézilabdaklub játékosai, és szakmai stábjának tagjai elfogadták, hogy bérüket áprilistól júniusig egységesen harminc százalékkal csökkentették. A klub alkalmazottjai 25 százalékos fizetéscsökkentéssel számolhatnak ugyanebben az időszakban.
Legkorábban szeptemberben folytatódhatnak a küzdelmek a rögbisek félbeszakított európai kupasorozataiban, miután a francia kormány augusztus végéig megtiltotta minden sportesemény megrendezését. A Bajnokok Kupájában és a Challenge Kupában az eredetileg április elejére tervezett negyeddöntőknél szakadt meg a 2019/20-as kiírás, a versenyben lévő 16 együttes közül hat francia. A sorozatokat szervező szövetség szeretné befejezni az idényt, annak csúszása viszont erősen kihathat a következő idényre, amely normál esetben október 16-án kezdődne.
Franciaországban korábban már befejezettnek nyilvánították a bajnoki szezont is, miután a profi klubok – az angol csapatokkal ellentétben – nem akartak nézők nélküli meccseket játszani. Az angol Premiershipben, valamint a dél-afrikai, ír, olasz, skót és walesi csapatokat felsorakoztató Pro14-ben a közvetítési díjak miatt egyelőre kivárnak és bíznak a folytatásban, akár zárt kapus találkozókkal is.
Két évvel, 2023-ra halasztották a strandsportok második világjátékát. A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ANOC) pénteki bejelentése szerint az eredetileg 2021-es eseményt a tokiói ötkarikás játékok időpontjának módosítása miatt kell a tervezettnél később megrendezni. Az eseménynek, amelyet első ízben tavaly, Dohában rendeztek meg 13 sportágban, még nincs házigazdája.
Az 1. FC Köln labdarúgócsapatánál hárman is fennakadtak a koronavírus-teszten. Nevüket nem hozták nyilvánosságra, a Bild lap értesülése szerint két labdarúgó és egy gyógytornász. Mivel mindhárman tünetmentesek, ezért kötelező házi karanténra kötelezték őket. A Bundesliga szezonja zárt kapus meccsekkel május 16-án vagy 23-án folytatódhat, a kölniek a tizedik helyről várják az új rajtot.

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com