Koronavírus – A Fülöp-szigetek jelentette az első halottat Kína területén kívülről

A Fülöp-szigeteken elhunyt egy kínai állampolgár a tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt, ez az első eset, hogy a járvány halálos áldozatot szedett Kína területén kívül.

    Francisco Duque, a Fülöp-szigetek egészségügyi minisztere vasárnap közölte, hogy a 44 éves férfi február 1-jén belehalt a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.
A tárcavezető szerint a férfi és a szintén megbetegedett 38 éves élettársa január 21-én érkezett Hongkongból a Fülöp-szigetekre. A férfi a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartomány székhelyének, Vuhannak a lakosa, ahogy a párja is.
A manilai vezetés a bejelentést követően kiterjesztette a beutazási korlátozásokat a Kínából, valamint a két különleges státuszú közigazgatási területről, a Hongkongból és Makaóból érkező külföldiekre. A megszorítások korábban csak a Hupej tartományból érkezőkre voltak érvényesek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint eddig csak a két kínai állampolgárnál mutatták ki a vírust a szigetországban. A koronavírus-járvány eddig nem követelt életet Kína területén kívül, bár világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz országban.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap reggeli legfrissebb összesítése szerint országosan 304 ember halt meg, és 14 380-an fertőződtek meg az új koronavírussal.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com