Koronavírus – Franciaországban betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket

Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt betiltják a zárt térben tartandó olyan rendezvényeket, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt – jelentette be szombaton Olivier Veran francia egészségügyi miniszter.

    Veran tudatta azt is, hogy a Párizstól északra fekvő Oise térségében, ahol több megbetegedést is feljegyeztek, minden nyilvános rendezvényt betiltanak, akárcsak azon az alpesi településen, La Balme-de-Sillingyben, ahol szintén többen elkapták a vírust.
A miniszter kiemelte, ez azt jelenti, hogy a vasárnapra tervezett, párizsi félmaraton is elmarad, amelyre mintegy 40 ezer embert vártak, és egy nappal korábban, már szombaton bezárja kapuit a párizsi mezőgazdasági vásár.
Franciaországban szombatig 73 ember fertőződött meg, közülük 59-en vannak kórházban, és ketten meg is haltak.
Olaszországban Stefano Bonaccini, Emilia Romagna régió vezetője bejelentette, hogy a térségben az oktatási intézmények hétfőn sem nyitnak ki és a jövő héten is zárva maradnak. Nem lesz tanítás Lombardiában és Venetóban sem.
Nem sokkal később az olasz polgári védelem bejelentette szombaton, hogy nyolccal, 29-re emelkedett a COVID-19-ben meghalt emberek száma, a fertőzötteké pedig ezer fölé, 1128-ra emelkedett.
Japánban Abe Sindzó miniszterelnök szombaton 270 milliárd jenes (mintegy 766 milliárd forint) rendkívüli csomagot jelentette be, és kijelentette, hogy az ország sorsdöntő választás elé néz, mert hamarosan kiderül, hogy képes-e ellenőrzés alatt tartani a járványügyi helyzetet, és nyáron meg lehet-e tartani a tokiói olimpiai játékokat.
A japán kormányfő a héten arra kérte az iskolákat, hogy április elejéig tartsanak zárva, ami miatt rengeteg bírálat érte a miniszterelnököt, mert sok szülő nem tudja megoldani a gyerekek elhelyezését. Ezért a szombaton bejelentett csomag részeként Abe nekik is támogatást ígért. Japánban 960-an kapták el a vírust, közülük több mint 700-an a Diamond Princess nevű óceánjárón.
Közben a Perzsa-öböl térségében is tovább terjed a kór; a dohai kormány szombaton bejelentette, hogy Katarba is bejutott a vírus. Egy 36 éves katari férfi szervezetében mutatták ki a kórokozót, akit a katari kormányzat a napokban szállíttatott haza Iránból. Állapota stabil, és karanténba került.
Iránban szombatra 43-ra emelkedett a COVID-19 halálos áldozatainak száma, míg a fertőzöttek száma 593 az állami média tájékoztatása szerint. Ezt némileg árnyalja, hogy a BBC brit közmédia pénteken iráni egészségügyi dolgozókra hivatkozva azt jelentette, hogy a koronavírus iráni halálos áldozatainak száma ennek a sokszorosa.
Kianus Dzsahánpúr, a teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője vitatta a BBC riportjában megjelent információkat. Dzsahánpúr arra is kitért, hogy míg 10 napja a koronavírusról beszél mindenki, addig az ország útjain 480 ember halt meg balesetben, és ezt senki észre sem veszi. A szóvivő elmondta, hogy a napokban több tízezer ember eshet át szűrésen, egyúttal felszólított mindenkit, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket, adott esetben temetésekre se menjenek el.
Iránból péntek este arról érkezett hír, hogy Bandar-Abbász városában tiltakozók felgyújtottak egy kórházat, mert azt hitték, hogy koronavírusos betegeket különítettek el ott, pedig a kórházat csak felkészítették a betegek kezelésére.
Világszerte több mint 85 ezer ember kapta már el a kínai Vuhanból indult új koronavírust, és mintegy 2900-an haltak bele. A fertőzöttek és a halálos áldozatok túlnyomó többsége is Kínában, azon belül Hupej tartományban van. Kínán kívül viszont Iránban követelte a legtöbb életet a járvány, és a közel-keleti országokban tapasztalt megbetegedések jó része is Iránba vezethető vissza.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com