Koronavírus – ÉVOSZ: a lakásépítéseknél előfordulnak csúszások

A lakásépítéseknél 18 szalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni  – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, az építőipar továbbra is 335 ezer embert foglalkoztat, akik közül mintegy 15 ezer a külföldi munkavállaló. Ők főként Ukrajnából és Szerbiából jöttek – tette hozzá.

Megjegyezte, a munkavállalók száma jelentősen nem változott a járvány miatt; jó hírnek nevezte, hogy a Nyugat-Európából hazatért munkavállalók nem “igyekeznek” vissza, s őket is foglalkoztatni igyekeznek a hazai cégek.

Koji László elmondta azt is, április végétől nem emelkednek az építőipari árak, sőt bizonyos területeken az alvállalkozók nagyobb versenye miatt még csökkennek is. Az építőipar március végéig nem érezte meg a járványt, április elejétől viszont lényegesen kevesebb megrendelés érkezett, s lelassult a munkafolyamatok előkészítése is. Az adatok szerint április végén már 18 százalékkal kevesebb megrendelés érkezett, mint az egy évvel ezelőtti, hasonló időszakban, miközben a járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedések 3-5 százalékkal növelték a költségeket – fűzte hozzá.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com