Koronavírus – Európa több országában lassul a járvány

Miközben világszerte megközelítette a 2,5 milliót az új koronavírusos fertőzöttek száma, a haláleseteké meghaladta a 167 ezret, a gyógyultaké pedig a 639 ezret, Európa több országában lassul a járvány.

    Olaszországban hétfőn első nap csökkent a hivatalos adatok szerint az új igazolt fertőzések száma, a SARS-CoV-2 vírus által fertőzöttek – a meggyógyultakat és halálesetetek nem számítva – 108 237 volt, azaz 20-szal kevesebb, mint vasárnap.
A másik biztató jel, hogy az intenzív osztályon kezelt betegek száma szintén csökkenőben van, és egy hónap óta a legalacsonyabb: 2573. Olaszországban az elmúlt 24 órában 454-en haltak meg, így a halálesetek száma 24 114. A járvány február végi kezdete óta összesen 181 ezer ember fertőződött meg az új koronavírussal, közülük 48 877-en gyógyultak meg.
Spanyolországban 200 210 ezerre emelkedett a vizsgálatokkal igazolt új típusú koronavírus-fertőzöttek száma, miközben a halálozások napi száma folyamatosan csökken. Az elmúlt egy nap során 399-en haltak meg, legutóbb egy hónappal ezelőtt volt 400 alatt a halálos áldozatok napi száma. A fertőzésbe eddig 20 852-en haltak bele. A koronavírussal kiszűrtek száma 4266-tal nőtt, amelyből 2881 számít új esetnek.
Nagy-Britanniában jelentősen csökkent az új koronavírus okozta halálozások és az újonnan kiszűrt fertőzések napi száma, az elmúlt 24 órában 449 halálesetet jelentettek. A járvány kezdete óta 16 509-en haltak meg a Covid 19-en betegségben, 124 743 fertőzöttet tartanak számon, ebből 4676 az új fertőzött. Hétfőn a brit uralkodó férje, a 99. életévében járó Fülöp edinburghi herceg személyes üzenetben köszönte meg a koronavírus-járvány megfékezésén dolgozóknak áldozatos helytállásukat.
Franciaországban a halálesetek száma meghaladta a 20 ezret, vasárnap óta 447-en haltak meg, a kórházban ápolt és intenzív osztályon ápolt betegek száma továbbra is lassú csökkenést mutat.
Németország még mindig csak a koronavírus-járvány elején tart, ezért továbbra is éberségre és fegyelmezettségre van szükség, és meg kell akadályozni az ország működésének újbóli leállítását követelő helyzet kialakulását – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben hétfőn, a járvány miatti korlátozások fokozatos lazításának első napján. Németországban a fertőzöttek száma 146 200, a haláleseteké 4669, a gyógyultaké 915 000.
Belgiumban viszont töretlenül emelkedő tendenciát mutatva megközelítette hétfőn a negyvenezret az igazolt fertőzöttek száma, az elmúlt egy hónapban heti mintegy 10 ezer új esetről számoltak be az illetékes belga hatóságok. Hollandiában és Luxemburgban sem lassul jelentősen a járvány terjedése.
Az osztrák kormány tagjai felajánlották egyhavi nettó jövedelmüket jótékonysági célra egy általuk meghatározott szervezetnek az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Közben Ausztriában folytatódott a kedvező tendencia: egyre nő azoknak a száma, akik meggyógyultak a koronavírus okozta Covid-19 betegségből, és ezzel párhuzamosan csökken az új fertőzöttek száma.
Csehországban júniustól megemelik az egészségbiztosítóknak fizetett állami hozzájárulást – közölte Andrej Babis miniszterelnök, aki megerősítette, hogy emelni fogják az egészségügyben dolgozók béreit is. Csehországban az utóbbi időben javul a helyzet. Hétfő reggel az ismert fertőzöttek száma 6787 volt, nagyjából százzal több mint egy napja, a haláleseteké 188, a gyógyultaké 1311.
Az új típusú koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett emberek tucatjai kezdtek éhségsztrájkba hétfőn Bosznia-Hercegovinában, azt követelve, hogy a kijelölt elkülönítő helyek helyett otthon tölthessék a karanténra kijelölt időt. Bosznia-Hercegovinában szerdáig 1309 SARS-CoV-2 fertőzöttet regisztráltak, 49-en belehaltak a Covid-19 betegségbe, 381-en pedig már felgyógyultak belőle.
Sokan szegték meg a kijárási tilalmat az ortodox húsvét napján a nyugat-balkáni országokban, annak ellenére, hogy a politikusok és az egészségügyi szakemberek is otthonmaradásra szólítottak fel mindenkit.
Több helyszínen kellett erőt alkalmazniuk a román belügyi szerveknek az ortodox húsvét idején a kijárási korlátozásokat megszegő randalírozók megfékezésére. Ezektől az elszigetelt esetektől eltekintve a lakosság túlnyomó része betartotta a járványügyi intézkedéseket. Nelu Tataru egészségügyi miniszter kifejezte reményét, hogy a járvány április végére várt romániai tetőzésekor sem lesz 10-12 ezernél több koronavírusos beteg Romániában, majd újabb egy-két hét után (május közepén) a betegek száma csökkeni fog. Romániában 8746 fertőzöttet és 451 halálesetet tartanak nyilván.
Ukrajnában hétfőre, egy nap alatt 261 új esettel 5710-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig tíz újabb halálos áldozattal 151-re nőtt. Az új fertőzöttek száma ugyanakkor 82-vel kevesebb volt, mint előző nap.
Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn. Oroszországban az ismertté vált fertőzések száma 4268-cal 47 121-re, a halálozásoké 44-gyel 405-re, a gyógyulásoké pedig 155-tel 3446-ra nőtt.
A hétfőn 6264 fertőzöttet és 51 halálesetet nyilvántartó Fehéroroszországban a három heti meghosszabbított tavaszi szünet után hétfőn újra megnyíltak az iskolák, a szülők azonban otthon tarthatják a gyermekeiket.
Iránban kezd újraéledni a gazdaság, de ismét emelkedett a halottak száma. Indiában vidéken fokozatosan lazítják a korlátozásokat hétfőtől, akárcsak az amerikai Florida államban, New York államban viszont sok a halálos áldozat, egy nap alatt legalább 478 beteg halt meg. A Boston Globe című lap halálozási hírei vasárnap 16 oldalt tettek ki.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com