Koronavírus – Emmi: több ezer doboz maszkot kaptak háziorvosok

 Az elmúlt hetekben mintegy négyezer doboz maszkot vehettek át a háziorvosok a mentőállomásokon a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

    A közlemény szerint a kormány ingyenesen juttat maszkokat az állami készletekből azoknak a háziorvosoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő szájmaszkkal. A maszkokat a megyei központi mentőállomásokon vehetik át személyesen, vagy egy kolléga több háziorvosnak egyszerre, meghatalmazással.
A mentőállomásokon további 1700 doboz maszk áll rendelkezésre, a legtöbb Budapesten. Hétfőtől pedig az eddigieken felül, további három speciális maszkot vehetnek át a háziorvosok – írták.
Hozzátették: már megkezdődött az újabb maszkok leszállítása a mentőszolgálat megyeszékhelyeire.
Mivel a háziorvos telefonon kérdezi ki a beteget, majd szükség esetén az erre rendszeresített vonalon hívja a mentőket, a háziorvosok és az ügyeletes orvosok koronavírus gyanús betegekkel történő találkozása minimális. Ennek ellenére kiemelten fontos, hogy a háziorvosok megfelelő maszkkal óvják magukat a fertőzéstől, és ezáltal zavartalanul folytathassák a gyógyítást – olvasható a közleményben.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com