Koronavírus – Emmi: fokozottan kell védeni az időseket és az egészségügyben dolgozókat

Az idősek és az egészségügyben dolgozók fokozott védelmére hívott fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A tárca felszólította az ellátó intézmények vezetőit, hétfőtől szervezzék át egészségügyi tevékenységüket úgy, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.

    A minisztérium közleményében kiemelte: az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra.
A jelenlegi fertőzésveszélyes helyzetben a legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsék az orvos beteg-találkozásokat – rögzítette a szaktárca.
Rámutattak: ezt a célt szolgálják a napokban meghozott intézkedések is. Eszerint a közgyógyellátásra való jogosultság a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad, a keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell kéthetenként kiállítani.
Március 13-ától bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse gyógyszereit, mert Kásler Miklós miniszter rendeletben egyszerűsítette az e-recept kiváltásának feltételeit. Emellett a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereit elektronikus vényen lehet rendelni, az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig – írták.
Az Emmi azt kéri, hogy minden idős ember a saját érdekében minimalizálja a személyes találkozásokat.
Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket, és csak a tartós egészségkárosodást elkerülő beavatkozásokat végezzék el. Az Emmi kérte az intézmények vezetőit, hogy erről haladéktalanul tájékoztassák a betegeket – közölte a szaktárca.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com