Koronavírus – Egy nap alatt 185-en haltak meg Nagy-Britanniában

A pénteken ismertetett adatok szerint egy nap alatt 185-tel emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának vezetője péntek esti sajtótájékoztatóján elmondta: a szolgálat több mint 30 ezer ággyal bővíti a kórházi ellátó kapacitást.

    Az NHS nyilvántartása alapján eddig 769-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésben.
A pénteken bejelentett 185 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
A tájékoztatás szerint az elmúlt egy napban elhunytak közül a legfiatalabb 29, a legidősebb 98 éves volt, és négy kivételével mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt.
Annak a négy áldozatnak az életkora, akinek nem volt régebb óta fennálló betegsége, 82 és 91 év között volt.
A brit egészségügyi minisztérium pénteki adatai alapján az előző napi 11 658-ról 14 579-re emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust.
Köztük van Boris Johnson miniszterelnök és a Matt Hancock egészségügyi miniszter.
Mindketten pénteken jelentették be, hogy a betegség enyhe tüneteit észlelték magukon, és az ezután elvégzett koronavírustesztjük egyaránt pozitív lett.
Johnson és Hancock az érvényes útmutatásnak megfelelően egy hétig tartó elkülönítésbe vonult és otthonról dolgozik.
Sir Simon Stevens, az NHS angliai részlegének vezérigazgatója a Downing Streeten tartott péntek esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eddig kiszűrt koronavírus-fertőzötteknek nem egészen a fele, hozzávetőleg 6200 beteg szorul kórházi kezelésre.
Sir Simon hozzátette ugyanakkor, hogy minden eshetőségre felkészülve a szolgálat új, átmeneti létesítmények kialakításával és belső átszervezésekkel 33 ezer új kórházi ágyat biztosít a koronavírus-betegek ellátására. Hangsúlyozta: ez 50 új kórház felépítésével egyenértékű pótlólagos ágyszámot jelent.
Elmondta: a Londonban már kialakítás alatt álló hatalmas átmeneti koronavírus-kórház mellett két hasonló, csak a koronavírus-fertőzésben megbetegedett pácienseket ellátó átmeneti kórház létesül a közép-angliai Birminghamben és az északnyugat-angliai Manchesterben.
A brit kormány a hét elején jelentette be, hogy a hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban a jövő héten négyezer személyes átmeneti kórházat rendez be a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.
A kórház kialakításához a kormány a hadsereg segítségét is igénybe veszi.
A Birminghamben és a Manchesterben tervezett hasonló kórházakat is a két nagyváros legnagyobb rendezvénycsarnokaiban rendezik be.
Michael Gove, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetője, aki Boris Johnson helyett vett részt a napi sajtótájékoztatón, elmondta: megbetegedése ellenére továbbra is miniszterelnök irányítja a járvány elleni küzdelmet és általában a kormány munkáját.
A Downing Street szóvivője nem sokkal korábban közölte, hogy ha Boris Johnson a betegség miatt időlegesen kiesne a munkából, akkor Dominic Raab külügyminiszter venné át a napi ügyek intézését a kormányfő felgyógyulásáig.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com