Koronavírus – Csaknem négyszáz újabb halálesetet regisztráltak az Egyesült Királyságban

Az eddigi legnagyobb mértékben, az elmúlt 24 órában 381-gyel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak regisztrált száma az Egyesült Királyságban – közölte kedden a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS).

    A londoni tájékoztatás szerint a nagyjából 27 százalékos emelkedést részben az okozta, hogy több tucatnyi, kórházakon kívüli halálesetet is felvettek a hivatalos statisztikába, amelyek eddig nem szerepeltek abban.

Összesen csaknem 1800 halottat regisztráltak az országban, az igazolt fertőzöttek száma pedig 25 150. A hatóságok eddig mintegy 143 ezer embert teszteltek le, az elmúlt héten naponta körülbelül 7500-at.

Sajtótájékoztatóján Michael Gove, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetője elmondta, vannak jelei annak, hogy a társadalmi távolságtartást elősegítő intézkedések nyomán lassulni kezdett a járvány terjedése, kiemelte azonban, hogy “abszolút” nincs még itt az ideje a korlátozások enyhítésének.

Hozzátette: ezzel párhuzamosan mielőbb fel kell gyorsítani a vírustesztek végzését.

Stephen Powis, az NHS angliai orvosigazgatója pedig arról számolt be, hogy a következő egy-két hét “kritikus fontosságú” lesz.
Rishi Sunak brit pénzügyminiszter eközben bejelentette, hogy eltörölték az importvámokat bizonyos egészségügyi felszerelések, egyebek mellett a lélegeztetőgépek, a tesztkészletek és a védőöltözetek esetében.

Nagy-Britanniában a hatóságok tízezer lélegeztetőgépet rendeltek egy, például a Fordot, az Airbust, a Dysont, valamint a McLarent tömörítő konzorciumtól. Az első ezer darabos szállítmány már a héten meg fog érkezni.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com