Koronavírus – WHO: célzott vírusellenes stratégiákkal kell kiegészíteni a kijárási korlátozásokat

A koronavírus okozta világjárvány feltartóztatása érdekében az országoknak célzott vírusellenes stratégiákkal kell kiegészíteni az egyébként széleskörű kijárási korlátozásokat, mert ez utóbbiakkal mindössze lelassítható az új típusú koronavírus-fertőzés terjedése – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben.

    A kormányoknak növelniük kell az egészségügyi dolgozók számát, olyan rendszert kell kialakítaniuk, hogy kiszűrhessenek minden egyes fertőzöttet, fokozniuk kell a koronavírus-tesztelést, emellett pedig ki kell bővíteniük a kezelésekre és elkülönítésre szánt létesítményeiket – hangsúlyozta a WHO főigazgatója.
“Felszólítunk minden országot, amely  kijárási korlátozásokat foganatosított, hogy használja fel ezt az időt a koronavírus elleni támadásra” – fogalmazott Tedrosz. “Időt nyerünk és az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomáson enyhítünk azzal, ha felkérjük az embereket az otthon maradásra és leállítjuk a személyforgalmat” – mondta. Ugyanakkor kiemelte, hogy az ilyen intézkedések önmagukban nem fogják a járványt megszüntetni, amely a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb kimutatása szerint világszerte eddig 20 550 emberéletet követelt és 454 ezren fertőzödtek meg a kórral.
Tedrosz szerint a WHO által meghirdetett szolidaritási tervhez eddig 200 ezer személy járult hozzá 95 millió dollár (31 milliárd forint) értékben. A WHO korábbi közlése szerint a terv lehetőséget nyújt magánszemélyeknek és szervezeteknek, hogy hozzájárulhassanak az egészségügyi dolgozóknak szükséges arcmaszkok, gumikesztyűk, köntösök és védőszemüvegek, illetve diagnosztikai felszerelések beszerzéséhez.
Tedrosz közölte azt is, hogy a WHO teljes mértékben támogatja a nyárra tervezett tokiói olimpia elhalasztását. Mint mondta, ez a sportolók és a nézők egészségnek megóvása végett hozott nehéz, de bölcs döntésre vall.
“Közegészségügyi tanácsokat adunk. Az olimpia elhalasztásáról egyedül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán kormány döntött” – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi válsághelyzetekkel foglalkozó missziójának vezetője sajtótájékoztatóján. “De teljességgel támogatjuk ezt a döntést” – tette hozzá.
A WHO megkezdte a koronavírus-tesztek elvégzését a részben még lázadók kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartományban – közölte az Egészségügyi Világszervezet szerdán. AZ első 300 teszt kedden érkezett meg, az eddig elvégzettek  negatív eredménnyel zárultak. A WHO közlése szerint a tesztek mellett védőfelszerelést is szállítottak a térségbe. Segélyszervezetek szerint katasztrofális következményei lehetnek annak, ha a járvány felbukkanna a térségben létesített menekülttáborokban. A régióban mintegy négymillió menekült él.
Szíriában eddig összesen négy fertőzöttről lehet tudni.

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com