Koronavírus – Bezárnak a játéktermek Tokióban

Bezártak a pacsinkó-termek Tokióban kedd reggeltől a koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be Koike Juriko, Tokió kormányzója.

    A japán jogszabályok értelmében az országos szinten kihirdetett vészhelyzet ellenére a helyi önkormányzatoknak nincs joguk a járványellenes küzdelemre hivatkozva kötelezően elrendelni üzletek bezárását, de arra van lehetőségük, hogy – a megszégyenítés céljával – nyilvánosságra hozzák azoknak a vállalatoknak a nevét, amelyek nem viselkednek felelősen a válság idején. Koike közölte, hogy közzé fogja tenni azoknak a játéktermeknek a nevét, amelyek nem zárnak be kedden.

Vasárnap még 155 olyan terem volt nyitva, amelyben a játékgépekkel játszott, golyós pacsinkó játékot űzték, hétfőn pedig már csak 22, és valamennyi azt tervezte, hogy keddtől már nem nyit ki.

Dél-Koreában a hadsereg is részt vesz a közintézmények – oktatási és szociális létesítmények, illetve vallási helyszínek – fertőtlenítésében – közölte a szöuli védelmi minisztérium kedden.

Dél-Korea próbál fokozatosan visszatérni a normális életvitelhez, miután a koronavírus terjedése láthatóan lelassult, és kedden már csak 14 új esetet jegyeztek fel. Az összes fertőzött száma 10 ezer felett van, és 244 ember halt bele a vírus okozta szövődményekbe. A kormány május elejéig várhatóan új irányelveket jelent be egyebek mellett arra vonatkozóan is, hogyan és mikor lehet újranyitni az iskolákat.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com