Koronavírus – A balti országok megnyitották közös határaikat

Észtország, Lettország és Litvánia pénteken megnyitotta a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt közös határait, létrehozva ezzel Európa első utazási “buborékját”.

    A határnyitás első öt órájában körülbelül 120 jármű lépte át a lett-litván határt  – mondták el tisztségviselők.
A három ország állampolgárai szabadon utazhatnak a Baltikumon belül anélkül, hogy két hét karantén várna rájuk hazatérésük után. Ugyanakkor aki lett, észt vagy litván területen kívülre utazik, arra visszatérve továbbra is 14 napos izoláció vár.
Örülhetünk, hogy sikerült megfékeztünk a vírus első hullámát, és az Európai Unión belül elsőként megnyithattunk határainkat – mondta Saulius Skvernelis litván miniszterelnök a három ország kormányfőinek közös videoüzenetében.
“A balti utazási buborék lehetőséget biztosít a cégeknek az újranyitáshoz, és reménysugár az embereknek, hogy az élet visszatér a megszokott kerékvágásba” – tette hozzá Skvernelis.
A politikai vezető egyúttal aláhúzta: meg kell őrizni az óvatosságot és a felelősségtudatot.
A három ország közös irányelveket dolgozott ki a határnyitáshoz, amelyeket hamarosan Lengyelországra és Finnországra is kiterjeszthetnek.
A balti országokban alacsony a naponta regisztrált új fertőzöttek száma, és már április végétől megkezdődött a korlátozások fokozatos enyhítése. A térségben a Covid-19-hez köthető halálesetek száma nem haladta meg a 150-et.
Litvánia, Lettország és Észtország az eurózóna három legszegényebb tagja, amelyek gazdaságát szoros szálak fűzik egymáshoz. A balti országok 7-8 százalékos gazdasági visszaesésre számítanak idén. Litvánia kétszámjegyű csökkenést prognosztizált, ha nyárig nem indul újra a gazdasági élet.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com