Koronavírus – Az online térben marad a Cambridge-i Egyetem a 2020-2021-es tanévre is

 A nagy-britanniai egyetemek közül elsőként a Cambridge-i Egyetem jelentette be, hogy az októberben kezdődő 2020-2021-es tanév összes kurzusa az online térbe költözik a koronavírus-járvány miatt.

    A 800 éves intézmény kedd este jelentette be, hogy 2021 nyaráig minden előadást virtuálisan tudnak majd elérni a hallgatók.

Az egyetem szerint ugyanakkor nincs kizárva, hogy néhány kisebb létszámú órán személyesen is részt vehetnek a diákok a távolságtartási előírások betartása mellett.

A csaknem 12 ezer hallgatóval rendelkező intézmény közleményében azt írta, azért hozták meg most ezt a döntést, hogy megkezdődhessenek az előkészületek, ugyanakkor a járványkezeléssel kapcsolatos hivatalos irányelvek változásával a döntést felülvizsgálják.

Az egyetemen egyébként március óta – a Nagy-Britanniában elrendelt korlátozásoknak megfelelően – online zajlanak az előadások.

A brit felsőoktatási intézmények ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy pénzügyi válságba kerülhetnek, ha a diákok úgy döntenek, hogy nem akarnak 9250 font (3,5 millió forint) tandíjat fizetni egy olyan tanévért, amelyben nincs lehetőség az oktatókkal való személyes kontaktusra, a klubéletre vagy bármilyen közösségi tevékenységre.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com