Koronavírus – Andrew Cuomo: New York városán kívül az államban nem nő a fertőzések száma

New York városán kívül az államban nem nő az újonnan diagnosztizált fertőzések száma – jelentette ki sajtóértekezletén Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden.

    Elmondta azonban, hogy változatlanul növekszik a halálozások és a kórházba szállított új betegek száma. Vasárnap 671, hétfőn pedig 778 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségbe, és hétfőn 1600 új beteg került kórházba az állam területén.

New York államban a kormányzó adatai szerint a járvány kedd reggelig 10 834 halálos áldozatot követelt. Cuomo megerősítette, hogy az idősotthonokban változatlanul meredeken emelkedik a  halálozások száma.

 “Az embereknek muszáj visszatérniük a munkába, az államnak szüksége van a gazdaság működésére. A jelenlegi állapot nem tartható fenn sokáig, s ebben mindenki egyetért” – hangoztatta a politikus. Majd hozzátette, hogy rendkívül fontos a gazdaság újraindításának időpontja és módja. Megerősítette a hétfői sajtóértekezletén elmondottakat, miszerint szükség van a tagállamok regionális együttműködésére, mert – mint mondta – “a vírus nem ismer határokat”.

New York demokrata párti kormányzója hétfőn azt vetette fel, hogy hat keleti parti tagállam – Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, New York, New Jersey, Delaware és Pennsylvania – készítsen közös gazdasági tervet a gazdaság újraindítására.

      Utalt arra, hogy hétfői sajtókonferenciáján Donald Trump republikánus párti amerikai elnök azt mondta, a gazdaság újraindítására vonatkozó végső döntés az övé. Ezzel kapcsolatosan Andrew Cuomo úgy fogalmazott: ha az elnök “elrendelné nekem az újraindítást, de úgy, hogy közben veszélybe kerülne az emberek egészsége az én államomban, akkor a rendeletet nem hajtanám végre”. Vitatta az elnök azon megfogalmazását is, miszerint “teljes felhatalmazása” van a járvány megfékezését szolgáló intézkedések enyhítésére. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem akar harcolni Trumppal. Fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy “mindig nyitott” a kommunikációja az elnökkel.

 A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház kedd déli adatai szerint az Egyesült Államokban 584 073 diagnosztizált fertőzöttet tartanak nyilván, és a vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma 23 709.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com