Koronavírus – Amerikai betegségmegelőzési központ: ritka és súlyos gyulladásos szövődménye lehet a koronavírusnak gyerekekben

Ritka és súlyos gyulladásos szövődménye alakulhat ki a koronavírusnak gyermekeknél – figyelmeztetett az amerikai betegségmegelőzési központ helyi idő szerint csütörtökön.

    A több szervet érintő gyulladásos szindrómára akkor gyanakodhatnak az orvosok, ha a páciens a vizsgálat idején vagy a közelmúltban megbetegedett a Covid-19-ben, vagy kapcsolatban állt fertőzöttekkel, legalább 24 órán keresztül minimum 38 fokos láza volt, kórházi ellátásra szorul, a vérképe gyulladásra utaló jeleket mutat, és legalább két szervével kapcsolatban panaszai vannak, amelyek lehetnek a szív, a vesék, a tüdők, a bőr vagy az idegrendszer.

A tünetegyüttes neve és meghatározása hasonlóságot mutat az európai orvosi gyakorlattal, miután innen jelentették az első eseteket néhány héttel ezelőtt. A  érintő gyulladásos szindrómát legalább 110 New York-i gyermeknél diagnosztizálták, és más amerikai államokban is felbukkant a jelenség. A betegek közül néhányan életüket is vesztették.

Egyes gyermekekben a Kawasaki-kórhoz hasonló tünetek mutatkozhatnak, amely a vérerek tágulatával és gyulladásával, illetve szívproblémákkal jár. A diagnosztizált páciensek mindegyike kiskorú volt, a betegségmegelőzési központ egyelőre nem tud róla, hogy a tünetegyüttes felnőttekben is kialakulhat-e.

A központ arra kérte az orvosokat, hogy a gyanús eseteket jelentsék a helyi vagy az állami egészségügyi részlegnek. A szindróma megjelenését kell feltételezni minden Covid-19-cel összefüggő gyermekhalál esetében.

A gyermekek a felnőtteknél ritkábban fertőződnek meg az új koronavírussal, és a betegség lefolyása náluk enyhébb. Ugyanakkor tünetmentes hordozóként nagy szerepük lehet a járvány terjesztésében.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com