Környezetbarát gépkocsikat kap a francia kormány

Új, hibrid meghajtású páncélozott gépkocsit kap Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és a francia kormány valamennyi tagja elektromos vagy hibrid meghajtású autóra fog váltani a szénkibocsátás csökkentése érdekében – közölte szerdán Elisabeth Borne környezetvédelmi miniszter.

    A tárcavezető a France Info rádiónak elmondta, hogy a kormány tagjait bátorítani fogják arra, hogy repülőgép helyett vonatra üljenek, ha négy óránál nem hosszabb, nem sürgős útra mennek.
A közalkalmazottak pedig évente 200 euró jutalmat kapnak, ha munkába járásukhoz kerékpárt vagy a gépkocsimegosztó szolgáltatást használnak – tette hozzá.
A zöld intézkedések júliustól lépnek életbe, és számos más elemet is tartalmaznak: a kormány például nem fog eldobható műanyag eszközöket vásárolni, a közalkalmazottak munkahelyi éttermeiben pedig legalább 20 százalékban bioélelmiszereket használnak majd fel alapanyagként – mondta a miniszter a kormányülés után, amelynek központi témája volt Franciaország legnagyobb állami szektora környezeti lábnyomának csökkentése.
Emmanuel Macron csütörtökön más környezetvédelmi intézkedéseket is bejelent, amikor ellátogat a Mont Blanc térségébe, ahol egy gleccsert is megtekint, amely drámaian zsugorodott az elmúlt években – közölte Borne, aki Macronnal együtt repülőgépen utazik a térségbe.  Hozzátette ugyanakkor, hogy pénteken vonaton megy észak-franciaországi látogatására.
Emmanuel Macron a klímaváltozás elleni küzdelmet elsődleges feladattá tette, ígéretet tett például arra, hogy 2021-re bezárják a franciaországi széntüzelésű erőműveket.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/pg/EmmanuelMacron



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com