Az ellenzék falaz a “börtönbiznisznek” és az azon nyerészkedőknek, erre máris rávilágított a hétfői parlamenti szavazás – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden újságíróknak.

Nacsa Lőrinc felidézte: egyik baloldali párt sem szavazta meg, hogy a parlament egyáltalán napirendre vegye és tárgyalja a kormány javaslatát a kártalanítások leállításáról. Az igazságügyi miniszter a sürgősségi eljárás miatt kérte az ellenzék támogatását az Országgyűlésben – tette hozzá.

“Gyurcsányék”, a szocialisták, a Jobbik, a párbeszédesek, az LMP-sek egyike sem támogatta azonban a javaslat napirendre vételét. A csütörtöki vitáig meggondolhatják magukat – jegyezte meg. Hozzátette: kezdettől mondják, hogy a milliárdos iparággá vált “börtönbizniszen” a baloldalhoz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek gazdagodnak a magyar államtól kiperelt pénzeken.

Nemcsak emiatt kell felszámolni a “börtönbizniszt”, hanem azért is, mert rendkívül igazságtalan és felháborító, hogy erőszakos bűnözők, gyilkosok, rablók milliomosként jönnek ki a börtönből – fogalmazott. “Ez aláássa a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet is. Ez a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amit meg kell szüntetni, meg kell állítani” – jelentette ki Nacsa Lőrinc, kiemelve: ezért van szükség a kártalanítások kifizetésének felfüggesztésére és aztán majd az új szabályozásra is.

Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a márciusban kezdődő nemzeti konzultáción minél többen elmondják a “börtönbizniszről” is a véleményüket, mert ahogy az már most is látszik, nagyon komoly ellenszélre számíthatnak a baloldaltól és a “Soros-hálózattól”.

Ők mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a milliárdos iparág tovább működjön, és ezáltal is fellazítsák a szigorú magyar büntetőpolitikát – mondta a kormánypárti politikus. Kérdésre válaszolva arról, hogy a Párbeszéd vasárnapra Gyöngyöspatára demonstrációt szervez, azt mondta: hétvégén a “Soros-hálózat” tart tüntetést, szembe akarják fordítani “a magyar és a roma embereket”.

Ők keresték meg és “hergelték fel” korábban a roma családokat, hogy pereljék be az államot, most pedig akadályozzák a megegyezést, hogy oktatással és ne pénzzel kártalanítsák az érintetteket – tette hozzá. Nacsa Lőrinc kiemelte: a “Soros-hálózat” azért szervezi a tüntetést, hogy tovább szítsa a feszültséget. A kormánypártok ezt károsnak tartják, és azt látják, hogy a “Soros-hálózat” ehhez a demonstrációhoz dróton rángatja a baloldali pártokat is – jelentette ki a frakciószóvivő.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wiki



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com