Korda György majdnem otthagyta a fogát, Gáspár Kata a rögösebb utat választotta

Szeptember 30-án a táncdal örök párosa, Balázs Klári és Korda György, valamint a színésznő, Gáspár Kata lesznek a Sláger Téma vendégei.

19 éves korától, 1958 óta van az énekesi pályán. 60 éve töretlenül képviseli a táncdalstílust, 1981 óta „Klárikával” az oldalán. Korda György és Balázs Klári közelgő – Erkel Színházbeli – életmű koncertjük kapcsán a vasárnapi Sláger Témában karrierjük legfontosabb pillanatairól is vallanak, közte természetesen legnagyobb slágerükről, a Mamma Máriáról. Kiderül az is, mit köze ahhoz a legendás rendezőnek, Várkonyi Zoltánnak, hogy ma nem a magyar Alain Delont, hanem a dal koronázatlan királyát tisztelhetjük Korda Györgyben. „Világpremieréként egy még soha nem hallott anekdota is elhangzik, az elmúlt harminc év egyik legnézettebb magyar filmje, a Magyar Vándor kapcsán, aminek az egyik jelenetének forgatása közben, szó szerint kishíján elhagyta a fogát Korda György. Az adás meglepetéseként előkerült egy bakelitlemez 1986-ból, amit az akkor még kisgyermek Kalmár Tibornak dedikált a Korda-Balázs-páros, akik természetesen 32 évvel később örömmel írták újra alá a műsorvezető féltve őrzött relikviáját.

A Sláger FM-en hallható adás második felében, 21 órától Gáspár Kata lesz a vendég. A színésznő elárulja majd, hogyan lehetséges, hogy legújabb szerepe kedvéért, a 200 első randiban bár ducinak kell látszania, mégis, kilókat adott le az október 1-jén induló, 60 részes komédiasorozat, közel 150 forgatási napja során. Gáspár Kata persze nem csak új szerepéről, Lucáról, de karrierjének meghatározó filmjeiről, az Apám beájulnáról, a Tibor vagyok, de hódítani akarokról vagy az SOS Szerelemről is mesél. Sőt, színházi pályafutása fontos állomásairól, így a Nemzeti Színházról, és az őt jelenleg hat darabban is foglalkoztató Pesti Magyar Színházról is szó esik. De arra is fény derül, miért választotta inkább a rögösebb utat pályája elején, egy kikövezett, vérbeli színészberkekből induló helyett.

2018. szeptember 30-án 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Korda Györggyel, Balázs Klárival, Gáspár Katával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com