Koncerttel tiszteleg a veszélyhelyzetben dolgozók előtt Mága Zoltán

Ünnepi hálaadó koncerttel tiszteleg a veszélyhelyzetben dolgozó orvosok és ápolók, valamint a “mindennapi hősök” előtt augusztus 21-én a fővrosi Szent István téren Mága Zoltán hegedűművész.

Már hosszú évek hagyománya, hogy augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Mága Zoltán nagyszabású szabadtéri koncertet rendez a Szent István-bazilika előtti téren, ahol csaknem 10 ezer ember hallhatja a hegedűművész szimfonikus zenekara és más neves előadóművészek produkcióit – közölte az MTI-vel kedden Mága Zoltán irodája.

Mint a művész emlékeztetett, a Szent István téren minden eddigi koncertjének jótékonysági célja volt: hősi halott rendőröknek és katonáknak, árváknak, árvízkárosultaknak, gyógyulásra váró gyermeknek és hátrányos helyzetű iskolásoknak segítettek a rendezvények több tízmillió forint értékben.

Az idei ingyenes koncert célja, hogy “köszönetet mondjunk azoknak az orvosoknak, ápolóknak, akik minden egyes percben embertársaink életéért küzdenek a kórházakban és köszönetünket fejezzük ki a védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak és az önkéntesnek, valamint a karitatív szervezeteknek, hogy segítséget nyújtanak a rászorulóknak” – áll Mága Zoltán közleményében.

Mint a művész hozzátette, a hálaadó koncerttel tisztelegni szeretnének azok előtt is, akik az alapvető szolgáltatások ellátását végzik a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben és biztosítják a napi szükségletek elérését.

“Meggyőződésem, hogy kellő tisztelettel és megbecsüléssel kell adóznunk a hétköznapi hősöknek, akik vállalva a kockázatot is, lelkiismeretesen és tisztességgel látják el feladatukat” – idézi Mága Zoltánt a közlemény.

Forrás: MTI
Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com