Koncertsorozattal ünnepli 30 éves fennállását a Magyar Jazz Szövetség

Koncertsorozattal ünnepli 30 éves fennállását a Magyar Jazz Szövetség április 3. és 6. között a Budapest Jazz Clubban és az Erzsébetligeti Színházban.

Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában arról beszélt, hogy a Magyar Jazz Szövetség fő feladata a műfaj népszerűsítése, fejlesztése. Helyzetértékelése szerint Magyarországon az elmúlt években dinamikusan fejlődik a műfaj, a fiatalok energiájára támaszkodva nagy vitalitással tért vissza a színpadokra. A dzsessz elfogadottsága jelentősen nőtt, országszerte egyre több a koncert, sok a világszinten is elismert magyar zenész – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a rendezvénysorozat keretében csütörtökön az országban működő zeneművészeti intézmények zenekarainak koncertjeire várják a hallgatóságot a Budapest Jazz Clubban (BJC). Ezt követően pénteken és szombaton a magyar dzsessz meghatározó személyiségei adnak koncertet, köztük Oláh Dezső triójával lép fel, valamint koncertet ad Révész Richárd, a latin dzsessz jeles képviselője is. Szombaton este a Budapest Jazz Orchestra koncertjével zárul a program a BJC-ben.

Vasárnap az Erzsébetligeti Színházban big band napot rendeznek, ahol a szakmai előadások mellett amatőr és félprofi együttesek is fellépnek. A rendezvényt a házigazda Budapest Jazz Orchestra gálakoncertje zárja Polyák Lillával és Gájer Bálinttal – ismertette a programokat Kollmann Gábor.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com