Kolosszális hajóhoz tartozhatott az Égei-tengerben felfedezett ókori horgonydarab

A maga idejében kolosszálisnak számító hajóhoz tartozhatott az az i. e. 6. századból való horgonydarab, amelyet több ókori hajóronccsal együtt fedeztek fel az égei-tengeri Levitha sziget partjainak közelében.

    A gránitból készült, 400 kilogrammos horgonyrudat 45 méteres mélységből hozták a felszínre a görög tengeri régészeti hatóság irányításával zajló víz alatti régészeti kutatás első szakaszában, június 15. és 29. között – írja a greekreporter.com.

A kutatók szerint a különleges lelet, amely feltehetőleg az i. e. 6. századból való, az Égei-tengerből előkerült eddigi legnagyobb archaikus kori vasmacskatöredék. Méretéből adódóan a szakemberek úgy vélik, hogy a kőoszlop a maga idejében gigantikusnak számító hajóhoz tartozhatott.

Az apró Levitha szigeténél végzett munkálatok során nyolc hajó hullámsírját tárták fel a régészek. A leletek között Knidosz, Kosz, Rodosz, Fönícia és Karthágó területéről származó, az i. e. 3. század közepéről való amforák is sorakoznak.

A Levithára és három szomszédos szigetére kiterjedő víz alatti régészeti kutatás célja, hogy 2021-ig azonosítsa és dokumentálja a térségben található ókori hajóroncsokat.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com