Kőhalmi Zoltán írta Fábry Sándor poénjait

A Karinthy-gyűrűs humorista bár építészmérnökként végzett, egész életében humoristának készült. Kezdetben gegmanként dolgozott és közismert személyiségeknek segített abban, hogy még humorosabbak legyenek.

Humoristának készült, ám végül építészmérnökként diplomázott Kőhalmi Zoltán, aki vérbeli pályatévesztőnek vallja magát. „Egy elvetélt építészmérnök vagyok, aki tíz évig járt egy öt éves egyetemre azért, hogy aztán egy percet ne dolgozzon a szakmájában. Úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem, akkor befejezem, de közben már mindenki tudta, – a tanáraim is – hogy nem leszek építész” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a humorista, aki gyerekkora óta tudta, hogy a szórakoztatás lesz a valódi útja. „Mindig is humoristának képzeltem magam, de ez hülyén hangzik egy gyerektől, még az űrhajósnál is hülyébben hangzik ez a válasz, ha ezt adja arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Ráadásul nem az a típus voltam, aki azonnal odaugrik a színpadra. Nem is nézték ki belőlem. Először a Rádió Kabaréba jelentkeztem anno, nyert is a pályázatom. Itt sokakkal találkoztam és elkezdtem dolgozni háttéremberként” – árulta el Kőhalmi Zoltán, aki kezdetben kerülte a rivaldafényt, miközben a legismertebb tévések szövegeit írta.

„Kőháti kövecses és Zolika voltam Fábry-nak, attól függően, hogy tetszett-e neki a poén, amit írtam vagy sem. Sokszor voltam Zolika, ennek örültem. Meghökkentő volt, hogy bekerültem a nagy humoristák körébe, így hamar háttérbe került az építész szakma. Volt, hogy a pad alatt írtam a poénokat Fábry-nak. Ez egy pályakezdőnek nagy lehetőség, igaz el kell fogadni, hogy egy ilyen „ötletember” úgy dolgozik, hogy bármi eszébe jut, bármilyen poén, azt odaadja a sztárnak” – mondta a Sláger Témában Kőhalmi, aki Friderikusznak is dolgozott, sőt számos dokumentum- és rajzfilm szövegét is neki köszönhetjük. „Ma már előadni szeretek jobban, de azok voltak az inaséveim. Óriási élmény volt, mikor egy-egy adás után másnap arról hallottam az embereket beszélgetni a villamoson, hogy milyen jó poént mondott Fábry. Én pedig boldog voltam, hogy ebben nekem is részem volt. Nem volt ezzel gond, örültem, hogy beleláthattam ebbe a szakmába” – vallotta be Kőhalmi Zoltán, aki önálló estjei mellett nemrég adta ki első saját könyvét.

Fotó: Facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com