Kóbor János: jövőre jön az Omega új lemeze; Ligetvári Patrik Spanyolországban készül a Veszprémi évekre

Október 27-én 20 órától a Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas Kóbor János, a válogatott kézilabdázó Ligetvári Patrik, valamint a női birkózóválogatott szövetségi kapitánya, Ritter Árpád lesz a Sláger Téma vendége.

A Kossuth-díjas Kóbor János amellett, hogy feleleveníti az Omega együttes szinte megszámlálhatatlan rekordját és elsőségét, beszél a közelgő Aréna koncertről, ahol a Nazareth együttessel együtt lépnek majd fel. Hogy mi a közös a legrégebb óta regnáló magyar zenekar és a skót rockbanda között, kiderül a Sláger Témából. Kóbor János a elsők között árul el titkokat a bizonyos időszámítások szerint jövőre már 60 esztendős Omega együttes előkészületben lévő új nagylemezéről. Ahogy arról is, megdőlhet-e egy újabb csúcs, például az, hogy ötödszörre is megtöltik a Puskás Ferenc Stadiont. Annyit előzetesen is elárulhatunk, Kóbor János járt már a hamarosan átadásra kerülő, megújuló egykori Népstadionban….

A Sláger Téma második órájában, 21 órától a válogatott kézilabdázó Ligetvári Patrik lesz a vendég. Aki már ifistaként ontotta a gólokat, még nem volt 17 esztendős, amikor bemutatkozott a felnőttek között a szinte örökös magyar bajnok Veszprémben. 2018 ősze óta kölcsönben Spanyolországban, élvonalbeli csapatokban pallérozódik, hiszen a Bajnokok Ligájában az elmúlt fél évtizedben háromszor is fináléba jutó Veszprémben meghatározó játékossá válni csak így lehet. Hogy a válogatottban és klubszinten is 2020 lehet-e számára az igazi áttörés, kiderül a Sláger Témából. Ahogy az is, mit gondol Ligetvári Patrikról a nyáron visszavonult világklasszis Nagy László. A Veszprém klubigazgatóját, a kézilabdaszövetség alelnökét telefonon csatlakozik majd a beszélgetéshez. Akik a januári Európa-bajnokság esélyeit is igyekeznek együtt megtippelni.

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a közelgő U23-as birkózó világbajnokság kapcsán Ritter Árpáddal éss Ritter Dilettával beszélget Kalmár Tibor. A kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes birkózó, a női szakág szövetségi kapitánya valamint a szintén a válogatottnál edzőként dolgozó felesége elárulja majd, hogy a jövő hétfőtől egy héten át a Ludovika Arénában megrendezésre kerülő világesemény harminc magyar indulója közül kiktől várhatunk érmeket. Sőt, még azt is megtippeli, a reneszánszát élő birkózó sportág milyen eredményeket hozhat hazánknak a jövő évi tokiói olimpián.

2019. október 27-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Kóbor Jánossal, Ligetvári Patrikkal, Ritter Dilettával, Ritter Árpáddal, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!

 

 

Fotó: facebook.com/omegaoratorium.music // Kiss Zoltán



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com