Kivizsgálja a kormányhivatal a repülőtéren órákat veszteglő légijárat ügyét

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.

    A Ryanair légitársaság járata a nap folyamán mintegy hat órán át vesztegelt a repülőtéren, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy megállapítsák: az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek – írta a Miniszterelnökség az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Úgy fogalmaztak: “felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében”.
A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni kötelezettségeinek – írták, hozzátéve, hogy minden esetben szigorúan fellépnek az utasok jogainak védelme érdekében.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: bud.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com