Kisorsolta a listák szavazólapi sorrendjét az NVB

Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon. 

Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az NVB hét listát (a Jobbikét, a Fidesz-KDNP-ét, a Momentum Mozgalomét, a Mi Hazánk Mozgalomét, az MSZP-Párbeszédét, az LMP-ét és a DK-ét) már korábban nyilvántartásba vett, és a határozatok jogerőre emelkedtek. Négy listát (a Magyar Munkáspártét, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártét, az Egységes Magyar Nemzeti Néppártét és a Tea Párt Magyarországét) kedden jelentettek be. Az ajánlások ellenőrzését követően az NVB-nek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell a lista nyilvántartásba vételéről döntenie.

Tehát ugyan csak később válik véglegessé, összesen hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét.

A sajtónyilvános sorsolást a testület két tagja végezte: Bozsóki Éva elnökhelyettes előbb egy urnából a lista sorszámát húzta ki, Rádi Péter elnök pedig egy másik urnából a lista nevét.

A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Egységes Magyar Nemzeti Néppárt, 2. MSZP-Párbeszéd, 3. Magyar Kétfarkú Kutya Párt, 4. Jobbik Magyarországért Mozgalom, 5. Fidesz-KDNP, 6. Momentum Mozgalom, 7. Tea Párt Magyarország, 8. Demokratikus Koalíció, 9. Mi Hazánk Mozgalom, 10. Magyar Munkáspárt, 11. Lehet Más a Politika.

A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt (illetve több párt esetén pártok) neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve.

Az NVB pénteki ülésén beülhetett a testületbe Csáki Marianna, a Mi Hazánk Mozgalom delegáltja, aki a párt EP-listájának állítása okán kerülhetett a testületbe, amely így 16 tagúvá vált.

 

Fotó: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com