Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomás falán

Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomáson, feltehetően mikrometeor becsapódása okozta – közölte csütörtökön az amerikai és orosz űrközpont.

Mindkét forrás hangsúlyozta, hogy az űrhajósok nem kerültek veszélybe, de levegő szökött el az állomással nemrég összekapcsolt Szojuz személyszállító űrhajón keresztül, ahol a lék keletkezett. A baleset szerda éjjel történt. A lyuk mintegy 2 milliméteres volt, de már lezárták ideiglenesen. A repülésirányító szakemberek dolgoznak a tartós javítás mikéntjén.

A léket kapott Szojuz júniusban érkezett az állomásra három asztronautával, és a terv szerint decemberben azzal is térnek majd vissza a Földre. Addig egy másikkal együtt mentőkabinként tartják készenlétben rendkívüli helyzet esetére.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szóvivője azt mondta, hogy korai találgatni, hogy az űrhajósok korábban visszatérnek-e, ha a léket nem sikerül megnyugtató módon lezárni. Jelenleg hatan dolgoznak az állomáson, amely mintegy 400 kilométer magasban kering a Föld körül. Az útja során állandó veszélyt jelentek rá nézve az űrszemét darabkái.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com – a fotó illusztráció



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com