Kifizeti egy végzős egyetemi évfolyam diákhitelét egy amerikai milliárdos

Az atlantai Morehouse College teljes végzős évfolyamát lepte meg egy amerikai milliárdos, amikor vasárnap bejelentette, hogy kifizeti mintegy 40 millió dollárra (11,7 milliárd forintra) rúgó diákhitelüket.

Robert F. Smith technológiai befektető az egyetem 400 végzős diákja előtt tartott beszédében tette a felajánlást. A Morehouse College-ba hagyományosan fekete férfiak járnak. A szintén fekete Smith a Vista Equity Partners technológiai cég alapító igazgatója. Magántőke-befektetési vállalata szoftver- és technológiai vállalkozások finanszírozásával foglalkozik.

Smith felidézte, hogy családja nyolc generáció óta él Amerikában, s a nevükben akar segítséget nyújtani a következő, 2019-es végzős nemzedéknek diákhitelük kifizetésével. A beszédet hallgató diákok előbb megdöbbent csenddel, majd hatalmas ovációval fogadták a bejelentést. A Morehouse később közölte, hogy Smithtől származik az eddigi legnagyobb magánadomány az egyetem történetében.

Smith, aki az évzáró ünnepségen tiszteletbeli doktorátust kapott, már korábban bejelentette, hogy másfél milliárd dollárt (438 milliárd forintot) ad az egyetemnek. A filantróp milliárdos megjegyezte: várakozása szerint megtérül majd ez a befektetése, és reméli, hogy a többi évfolyamnak is lesz ilyen lehetősége az előrelépésre, mert mint mondta, “elegen vagyunk, hogy gondoskodjunk a közösségünkről”, és bebizonyítsuk, hogy mindenki számára elérhető az amerikai álom.

A morehouse-i végzősök egyike korábban közzétette, hogy 200 ezer dolláros diákhitelét 25 év alatt tudja majd kifizetni havi bére felének törlesztésével. David A. Thomas, a Morehouse elnöke hangsúlyozta, hogy az adomány komoly hatással lesz a végzősök jövőjére. “Sok szempontból az adomány felszabadítóan hat ezekre a fiatal emberekre, megnyitja előttük a lehetőségeket” – fűzte hozzá.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com