Kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Szerdán kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott eseményre idén négy kontinensről érkeznek artistaművészek.

A produkciókat rangos szakmai zsűri bírálja el. A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik különlegessége, hogy a magyarországi utazócirkuszok igazgatói külön zsűrit alkotnak, amely díjazza az általa legjobbnak ítélt produkciókat.

Szerdán délután az artisták ünnepélyes bevonulásával kezdődik a fesztivál. Idén is három-három alkalommal lesz lehetősége a közönségnek megnéznie az A és a B versenyprogramokat, amelyekben neves artistaművészek mérik össze tudásukat. Január 10-én a Newcomer Showban a 70 éves Baross Imre Artistaképző Intézet tehetségei mellett a hazai cirkuszművészek kiválóságai mutatkoznak be. Január 10-én a Lyrical Circus Late Night Show – Egyéjszakás kaland című, erre az alkalomra összeállított műsorban etűdök, történetek és hangulatok elevenednek meg a költészet, a zene és az artistaprodukciók szimbiózisában.

A fesztiválhoz két további program kapcsolódik. A Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt tartandó nemzetközi szakmai konferencia a cirkuszművészet hazai és külföldi szellemi kulturális örökségének aktuális kérdéseivel foglalkozik. Január 10-én az Európai Cirkuszok Szövetsége (ECA) szakmai konferenciát tart a Mezőgazdasági Múzeumban. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása-nevelése.

A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 13-án díjátadó gálaműsorral zárul.

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com