Kevésbé érzik megterhelőnek a karácsonyi bevásárlást a magyarok egy felmérés szerint

Biztosabb anyagi körülmények között készülnek a magyarok az ünnepi szezonra tavalyhoz képest, csökkent a túlköltekezési hajlandóság, és kevésbé aggódnak amiatt, miből veszik meg az ajándékokat. A kedvező változások hátterében a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll – derült ki az Intrum által készített legfrissebb felméréséből.

    Az idén ősszel készített reprezentatív felmérésben 24 európai országból 24 098 – köztük 1004 magyar – állampolgár vett részt. A kutatásban többek között a karácsonyi költéseket és a családok pénzügyi helyzetét is vizsgálták.

A felmérés azt mutatja, hogy egyre kevésbé jellemző a magyarokra a karácsonyi túlköltekezés: míg 2017-ben a válaszadók közel 40 százaléka költött többet, mint megengedhette volna, addig az idén 30 százalékra csökkent ez az arány, ami megegyezik az európai átlaggal. A vizsgált országok között a magyar adat javult a legnagyobb mértékben, holtversenyben a norvég, a finn és a lett mutatókkal.

A 18-24 éves korosztályhoz tartozó fiatalok körében magasabb a túlköltekezési hajlandóság, mint az idősebb generációknál. A kutatás szerint minden második fiatal hajlamos többet költeni karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné, ami jól mutatja, hogy mennyire fontos a fiatalok pénzügyi edukációja.

A magyarok tavalyhoz képest sokkal kevésbé aggódnak amiatt, miből fogják megvásárolni a karácsonyi ajándékokat, ez a mutató 7 százalékponttal javult egy év alatt.

A kutatásból kiderült az is, hogy jelentősen csökkent azok száma, akik kölcsönt vesznek fel a karácsonyi bevásárláshoz: tavaly még nagyjából minden ötödik ember élt ezzel a  lehetőséggel, míg az idénre 16 százalékra csökkent azok aránya, akik kölcsönből is finanszíroznák a bevásárlást.

A háztartások javuló pénzügyi helyzetét az is mutatja, hogy egyre kevesebben érzik úgy, hogy  a január az év pénzügyileg legnehezebb hónapja. Tavaly még minden második magyar tartotta így, 2018-ban azonban már 40 százalék körülire csökkent ez a mutató – derült ki a felmérésből.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com