Két százalékkal kisebb bevételt hozott Hollywoodnak az idei nyár a tavalyinál

Az idei nyár hollywoodi mozis bevételei két százalékkal elmaradtak a tavalyitól Észak-Amerikában. A Disney viszont jól zárta a vakációs moziszezont: egymagában többet keresett filmjeivel, mint az összes többi nagy hollywoodi mozistúdió, amire még nem volt példa.

A nyári hollywoodi moziszezon május első vasárnapjától szeptember első hétfőjéig, azaz hagyományosan a munka ünnepéig tart Amerikában. A Disney idén ebben az időszakban 2,2 milliárd dolláros (663 milliárd forintos) észak-amerikai jegyeladással abszolút győztesként emelkedett ki a stúdiók közül.

A globális forgalmazási adatok szerint a Disney öt filmje is átlépte az egymilliárd dolláros (301 milliárd forintos) bevételt a nyáron. Az oroszlánkirály 1,56 milliárd dolláros (470 milliárd forintos) jegyeladásnál tart világszerte. A Bosszúállók: Végjáték ugyan április végén debütált a filmvásznakon, de forgalmazása a nyári szezonnal együtt összesen 2,8 milliárd dollárt (844 milliárd forintot) hozott a stúdiónak. Emellett a Toy Sory 4. és az Aladdin is könnyedén megugrotta az egymilliárd dolláros jegyeladási küszöböt.

Az egyetlen nem Disney produkció, amely negyedikként felkerült a nyári kasszasiker toplistára, a Sony Pókember: Idegenben című képregényfilmje volt, de az is a Disney Marvel Stúdiójában készült.
A Disney az elmúlt négy évben piacvezető lett Hollywoodban az olyan nagyszabású beruházásainak köszönhetően, mint a Lucasfilm, a Pixar, a Marvel és legutóbb a 20th Century Fox megvásárlása. A stúdió ezzel a stratégiával jelentős intellektuális tulajdonra tett szert, ami komoly előny a jelenlegi, erősen a folytatásokra koncentráló mozis világban.

A tízes kasszasikerlistán egyetlen eredeti film szerepel: Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című “hollywoodi szerelmeslevele”, amely 130,8 millió dolláros (40 milliárd forintos) észak-amerikai bevételnél tart, nem is szólva a jelentős nemzetközi jegyeladásokról.

A filmet forgalmazó Sony a Tarantino-mozi és a Pókember segítségével 2006 óta a legjobb nyarát zárta, de még így is messze elmaradva a Disney mögött érte el a toplista második helyét.

Paul Dergarabedian iparági elemző szerint a Disney túlsúlya nyilván feszültségforrás a filmiparban, a stúdiók ennek megfelelően a Disneyhez igazítják a stratégiájukat, mert nem tehetnek mást. Mégsem nem kell azt hinni, hogy a Disney az egyetlen, más stúdióknak is vannak lehetőségeik – fűzte hozzá.

Ezt mutatja a Lionsgate nyári sikere: a stúdió Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása és John Wick: 3. felvonás – Parabellum című filmjei is nagy kasszasikerek lettek, az utóbbi 170,9 millió dolláros (52 milliárd forintos) észak-amerikai jegybevételt ért el.

David Spitz, a Lionsgate észak-amerikai forgalmazási elnöke hangsúlyozta, hogy a nézők nem csak a Marvel- és Pixar-filmeket keresik a mozikban, a Jó srácok sikere is azt igazolja, hogy vígjáték is kell a közönségnek.

Dergarabedian arra is rámutatott, hogy a nyári moziszezon már kissé megváltozott: a stúdiók sokkal szabadabban szórják szét filmjeik bemutatását az egész évre. Hozzáfűzte, hogy a Bosszúállók: Végjáték összbevételével együtt azért a nyári moziszezon számai is sokkal szebbek.
A mozis adatokat közlő Comscore szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest az idei mozis jegyeladások 6,3 százalékkal alacsonyabbak voltak Észak-Amerikában. Az infláció és a jegyárak emelkedésének kiszűrésével az is megállapítható, hogy 1992 óta nem volt még ilyen alacsonyan a nyári mozis jegyárbevétel.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com