Két magyar érem az egyik legnagyobb európai utánpótlás fallabda Grand Prix-n

Négy korosztályban közel kétszáz versenyző részvételével rendezték meg a hétvégén az olaszországi Riccione városában a 2018-as Italian Junior Opent, az egyik legnagyobb európai Grand Prix-versenyt, amelyről a magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel tértek haza – tudtuk meg a hazai szövetségtől.   

                A dobogó legtetejére Chinyere Hannah Chukwu jutott fel, az európai rangsor második helyén álló magyar versenyző első kiemeltként ő a 15 éven aluliak versenyében szettveszteség nélkül sorrendben egy amerikai, egy svájci, egy svéd és a döntőben egy szlovák játékost legyőzve diadalmaskodott.

                Dévald Tamást ugyancsak az első helyen rangsorolták a szervezők, a 17 éven aluliak között egészen a fináléig menetelt, ott azonban végül három játszmában kikapott a második helyen kiemelt spanyol Augusto Ortigosa Pereztől.

                Bátyja, Péter az U19-es között óriási lendülettel kezdett, hiszen első két mérkőzésén összesen 25 pontot értek el ellene a riválisok, az elődöntőben azonban testvéréhez hasonlóan egy spanyol ellenféllel szemben maradt alul, drámai ötszettes csatában. A bronzmérkőzésen újabb szoros mérkőzésen, négy játszmában kapott ki liechtensteini ellenfelétől.

                Az olaszországi Grand Prix-n még Simon Dániel (U17) egy hetedik, Laskai Vanda (U17) pedig egy nyolcadik helyet gyűjtött, Nagy Simon (U17) pedig a 11. helyen végzett.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com