Keresetet nyújtott be Czeglédy Csaba a Szegedi Törvényszék ellen

Keresetet nyújtott be Czeglédy Csaba a Szegedi Törvényszékkel szemben személyi szabadságának, valamint az egészséghez fűződő jogának megsértése miatt – jelentették be hétfőn Kecskeméten.

    Sajtótájékoztatón mutatta be Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke a bíróság új sajtószóvivőjét, Csorba Petrát, aki november 1-jétől az igazgatási kérdéseket érintő és a polgári ügyekben segíti az eddig szóvivő, Sárközy Szabolcs munkáját.

Csorba Petra emlékeztetett: Czeglédy Csaba jogászt és politikust, volt szombathelyi egyéni választókerületi képviselőt és 21 társát bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint gazdasági csalással vádolják. A nyomozás már lezárult, de a Csongrád Megyei Főügyészség még nem emelt vádat az ügyben.

Czeglédy Csaba keresetében a büntetőeljárásban történt mulasztások, illetve késedelmes ügyintézések megállapítását kéri. Egyrészt azt kifogásolja, hogy a fellebbezést 18 nap késedelemmel terjesztette fel az elsőfokú bíróság a másodfokúhoz, holott az eljárási törvény haladéktalan kötelezettséget ró rá. Sérelmezi azt is, hogy óvadék iránti kérelméről előzetes letartóztatása miatt nem döntött külön az elsőfokú bíróság – ismertette a szóvivő.

A Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a per lefolytatására. Az alperes Szegedi Törvényszékkel szemben a felperes, Czeglédy Csaba csak megállapítást kért, tehát elégtételt, sérelemdíjat nem, de keresetét a perfelvételi tárgyalás lezárásig bármikor kiterjesztheti erre is – tette hozzá Bicskei Ferenc.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com