Kerekesszékes vívó-vk – Újabb két magyar érem Egerben

Az első két napon szerzett öt mellé szombaton újabb két érmet nyertek a magyarok a kerekesszékes vívók egri világkupa-versenyén.

    Női tőrben (A kategória) Hajmási Éva harmadik lett – ugyanitt Krajnyák Zsuzsanna ötödikként zárt -, férfi kardban pedig Tarjányi István (B) végzett a harmadik helyen.
Hajmási az elődöntőben az ukrán Natalija Morkvicstól kapott ki 15-12-re, Tarjányi pedig a legjobb négy között a későbbi győztes lengyel Adrian Castrótól szenvedett 15-5-ös vereséget.
A női tőrözők B kategóriájában Dani Gyöngyi hetedik lett.
A hazai vívók csütörtökön egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, pénteken pedig egy aranyat és egy bronzot gyűjtöttek. A két győzelmet Osváth Richárd (A) harcolta ki kardban és tőrben. A viadal vasárnap csapatversenyekkel zárul.
A másfél éven át tartó paralimpiai kvalifikációs sorozatból az egrivel együtt három állomás van hátra. A mostani viadal után lesz még egy Sao Paulóban, majd következik az Európa-bajnokság. Nemcsik Zsolt szakágvezető hét magyar tokiói résztvevővel számol, közülük ötnek már biztos a helye.

Eger, 2020. február 13.
A késõbbi harmadik helyezett Krajnyák Zsuzsanna a hongkongi Jü Csuj-je elleni asszó közben a kerekesszékes vívó világkupa-verseny nõi párbajtõr A kategóriájának nyolcaddöntõjében Egerben 2020. február 13-án.
MTI/Komka Péter

 

 

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com