Kemény Dénes a koronavírus elleni vakcináról és a sport jövőjéről, Radó Denise online próbákról és előadásokról a Sláger Témában

Április 26-án 20 órától a háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabda szövetségi kapitány, dr. Kemény Dénes és a Jászai Mari díjas színésznő, Radó Denise lesz a Sláger Téma vendége.

Kemény Dénes már a krízishelyzet kezdetétől írja online KoroNaplóját. Hogy miket tanácsol a sportolóknak a járványhelyzet kezelésére, illetve mit vár, hogyan és mikorra állhat helyre a sportvilág, elárulja a hallgatóknak. Ahogy azt is, milyen esélyekkel indulhat Tokióba a vízilabda válogatott a jövőre halasztott ötkarikás játékokra. Kemény Dénes orvosi hivatásából fakadóan kiemelt figyelmet fordít a jövőben vakcináról érkező hírekről is, így azt is elárulja, szerinte mikorra várható az egész világon nagyon várt, áttörő siker. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó a világjárvány idején a Tegyél Jót – Szülők Háza Alapítványon keresztül hátrányos helyzetű fiatalokat segít, a Digitális Angyal Programmal. Hogy mi is ez, illetve, mit jelent a Digi Bölcsi, mivel segíti ez az önkéntes karanténba vonult kisgyerekes családok életét, megtudhatjuk a vasárnapi adásból.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától az ország egyik legismertebb hangja lesz a vendég. Magyar hangja Radó Denise! Hallhatjuk a filmek elején, ha Demi Moore-ról, Mery Streep-ről vagy épp Cathrine Zeta-Jones-ról van szó. A szinkronszínészet mellett színházi szerepeiről, rendezéseiről is beszél a Jászai Mari-díjas Radó Denise. A Nikola Tesla – Végtelen energia musicalshowt még épp a járvány kitörte előtt mutatták be. De már javában készülnek Szolnokon a Szörényi-Bródy-Ivánka szerzőtrió legendás musicaljére. A Kőműves Kelemen próbái már el is kezdődtek, egyelőre a digitális térben. Hogy miképpen lehetséges ez, illetve hogyan kerül bemutatásra a Két nő színdarab a járványhelyzet idején a digitális térbe szervezett Szigligeti Online Színház révén, azt is megtudhatjuk Radó Denise-től.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában pedig a Lóránt Péterrel készült beszélgetés lesz újra hallható. A sportágak honi képviselői közül Lóránt Péter a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezetének elnökeként elsők között reagált a világjárványra, a honi bajnokság felfüggesztését kérve. Azóta a szövetség döntött, az idei szezonnak vége. Hogy miképpen éli meg a többszörös magyar bajnok kosárlabdázó a befejezetlen idényt, amelyben élete legjobb formáját hozva, sorra döntötte az egyéni rekordokat, megtudhatjuk a Sláger Téma Extrából. Hisz csapata, a Paks a döntőre is esélyes volt. Lóránt Péter beszél majd a jövőről és a nemzetközi helyzetről is, hogyan befolyásolja a pandémia a klubok jövőbeni gazdálkodását, folytatódhat-e például a Hanga Ádámot is soraiban tudó Barcelona idénye, a spanyol bajnokságban vagy az Euroligában. De szó esik az NBA-ről, a jövő évi Európa-bajnokságról, ahogy arról is, lehet-e még a Lóri becenévre hallgató klasszisból újra válogatott játékos.

2020. április 26-án 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Kemény Dénessel, Radó Denise-el, Lóránt Péterrel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com