Kedden Siófokon rajtol a Tour de Hongrie

Siófokon, a Balaton partján látványos pályán rendezik meg augusztus 14-én kedden a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 39. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.1-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 133 fős mezőnye hat nap alatt 865 kilométert tesz meg az augusztus 19-i kazincbarcikai befutóig, az eseményekről 195 országban számolnak be a televíziós csatornák.. 

Tizenkilenc csapat, négy földrész huszonhét országának képviselői sorakoznak majd fel a siófoki rajtnál, ahol egyéni időfutam keretében mérik össze az erejüket. A táv 3,5 kilométer, ez a látványos versenyszám arra szolgál, hogy bemutassa a teljes mezőnyt, emellett gazdára találjon a Tour de Hongrie sárga trikója is, amelyet az összetettben élen álló kerékpáros viselhet majd.

2018-ra magasabb szintre került a verseny besorolása, s a résztvevők erőssége is felülmúl minden korábbit: három prokontinentális profi csapat ( az olasz Androni Giocattoli Sidermec, a lengyel CCC Sprandi Polkowice és az amerikai Team Novo Nordisk) és három nemzeti válogatott (a román, a szerb és a magyar) mellett tizenhárom további kontinentális profi csapat vesz részt a viadalon.

 

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com