Az elmúlt években ismét emelkedett Magyarországon a táppénzes napok száma, valamint az ehhez kapcsolódó egészségbiztosítási kiadás is. A betegséget követő ...
A koronavírus-fertőzés terjedésétől való félelmek miatt jelentősen csökkentek az árfolyamok pénteken az európai tőzsdéken, így a magyar részvénypiacon is. A ...
Rekordnyereséggel kiemelkedően jó évet zárt az OTP-csoport tavaly – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank tavalyi eredményeit ...
Mivel a lakosság már korábban felkészülhetett, nem okozott különösebb sokkhatást a kereskedelemben a koronavírus magyarországi megjelenésének bejelentése – jelezte a ...
A kormány kiemelten segíti Ózdon azoknak az elhelyezkedését, akiknek munkahelye az év végéig megszűnik, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban működő ...
Bár tavaly rekordévet zárt a globális filmpiac, a koronavírus-járvány miatt a szakértők szerint hetekre vagy hónapokra jelentősen visszaeshet a mozik ...
Üdülőhelyeket, üdítőket és ételeket hirdet a legtöbb termékmegjelenítés – derül ki a médiatanács által tárgyalt legfrissebb, termékmegjelenítéseket vizsgáló tanulmányból. A ...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén már negyedik alkalommal készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, ...
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma idén januárban folyó áron 945 milliárd forint volt, a 2016 ...
Fordulóponthoz érkeztek a világ vállalatai, kezdik felismerni, hogy a környezetvédelmi tényezők figyelembe vételea beruházásoknál nem csak helyes, hanem üzletileg kifizetődő ...
A magyar gazdaságpolitika jelentős eredménye, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben járul hozzá az államadósság finanszírozásához állampapírok vásárlásával – mondta ...