A németek többsége, 52 százaléka új választás kiírásával oldaná meg a kormányválságot, a keresztény pártok és a szociáldemokraták nagykoalíciójának fennmaradását ...
Az Oktatási Hivatal (OH) két nappal, július 12-ig meghosszabbítja a felsőoktatási felvételi dokumentumfeltöltési és egyszeri sorrendmódosítási határidejét – közölte a ...
Beverly Hills lehet az első amerikai város, ahol szinte teljesen megszűnik a dohánytermékek forgalmazása. A város vezetése kedden névtelen szavazással ...
Woody Allen idén nyáron Spanyolországban forgatja új filmjét Christoph Waltz Oscar-díjas osztrák színésszel. Woody Allen legutóbbi filmjét, az A Rainy ...
Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 769,0 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal – közölte ...
Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget ...
Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak – ...