vasárnap, Ivó, Milán
Budapest
A vadállatbefogóként elhíresült állattenyésztő saját figyelmetlenségének köszönheti az egyiptomi kobra marását, amely kis híján az életébe került. Szinte nincs még ...
Január 6-tól minden hétköznap reggel Jáksó Lászlóval indul a nap a 95.8 Sláger FM-en. 2020-ban megújul Budapest és Pest-megye egyik ...
A következő egy-két hét során, de a bérszámfejtés miatt legkésőbb január 20-ig meg kell állapodni a bérekről azoknál az áruházláncoknál, ...
Úgy tűnik, hogy tavaly csökkent a nyelvvizsgázók száma: novemberig összesen 111 ezer jelentkező volt, miközben egy évvel korábban a teljes ...
Sam Mendes 1917 című háborús drámája és Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje vitte el a helyi idő ...
Az ausztrál kormány 1,4 milliárd dollárt szán a bozóttüzek okozta károk helyreállítására – jelentette be Scott Morrison kormányfő hétfőn Sydneyben. ...
Januártól a tervezett infláció mértékével megegyezően 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ...
Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, valamint a keresőké is, akik képesek kilépni a komfortzónájukból, és nyitottak a természetfeletti hit iránt – ...
A magyar katonák – a megfelelő műveletbiztonsági intézkedések mellett – továbbra is végzik Irakban a részükre meghatározott feladatokat – közölte ...
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: január 6., hétfő: M4 Sport 10.45: Az M4 Sport – Az ...
Betöltötte 117. életévét Japánban a világ legidősebb embere, egy Tanaka Kane nevű asszony, az elöregedő japán társadalom élő jelképe. Tanaka ...
Január 6-a vízkereszt ünnepe, amelyben megjelenik a keleti és nyugati hagyomány is – mondta Barna Gábor néprajzkutató az M1 aktuális ...
Kétszázhetvenöt éve, 1745. január 6-án született a dél-franciaországi Vidalon-les-Annonay városkában Jacques-Étienne Montgolfier, aki bátyjával együtt találta fel az első ember ...
Meglepetés győzelemmel kezdődött a 2020-as Dakar-rali: az idén Szaúd-Arábiában zajló verseny első szakaszát az autósoknál a litván Vaidotas Zala nyerte, ...
A héten sem várható érdemi havazás, jellemzően száraz lesz az idő. A hideg hétkezdet után melegedésre lehet számítani – derül ...