Az amerikai kormányzat kétoldalú kereskedelmi egyezményeket készül kötni Nagy-Britanniával, az Európai Unióval és Japánnal – közölte az amerikai törvényhozással kedden ...
Legnagyobb slágereiből válogat, de ritkán játszott dalait is előveszi, mindezt nagyzenekarra hangszerelve a 15. születésnapját október 31-én a Müpában ünneplő ...
Harminc tonna, 21 magyar és nemzetközi cégtől érkezett, rászoruló családoknak szánt ételadományt szállított keresztül Budapest történelmi belvárosán egy teherautó-konvoj kedden ...
Az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a kártevő rovarok egyedszámát ...
Élet Mentő Pont elnevezéssel indított kampányt az Országos Mentőszolgálat. A cél az, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó cégek, vendéglátóhelyek teremtsék meg ...
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A jogszabály szerdán lép ...
Nyugaton nagyobbrészt erősen felhős lesz az ég, a középső országrészben változó felhőzetre számíthatunk szűrt napsütéssel. A legnaposabb idő kedden is, ...
Megkezdődött az idei őszi lehalászás a hortobágyi halastavakon – közölte a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI-vel. Simon Károly ...
A mézfogyasztás népszerűsítésére indul hathetes rádiós és online kampány – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke ...