Katasztrófavédelem: minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten – tájékoztatott a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel emlékeztetett: április 30-a óta 570 településen, összesen 251 ezer hektáron irtották a vérszívókat. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig. Hozzátette: országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol van a legtöbb a vérszívó, s a gyérítést azokra a településekre koncentrálják.

A tájékoztatás szerint a következő napokban újra irtanak a Szigetközben, Békés megyében, a fővárosban, a Csepel-szigeten, Komárom, Baja és Mohács térségében, valamint a Dunakanyarnál. Beavatkozások kezdődnek Baranya, Somogy és Zala megyében, illetve az Ipoly mentén. A kiemelt turisztikai régiók közül a Fertő és a Tisza-tó településein védekeznek a szúnyogok ellen.

Ugyanakkor a Tiszán, a kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat – közölte. Arról is beszámolt, hogy a viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten pótló kezelések lesznek. Továbbá Szegeden a kiemelt szúnyogártalom miatt rendkívüli beavatkozásra lehet számítani a napokban. Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán – közölte Mukics Dániel.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com