A katasztrófa sújtotta Észak-Karolinába látogatott Donald Trump

A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök.

     Roy Cooper észak-karolinai kormányzó az elnököt tájékoztatva úgy fogalmazott, hogy eddig is gyakran voltak nagy viharok, “de olyat, mint a mostani, nem láttunk még”. A vihar pusztításait katasztrofálisnak nevezte. A Florence egyedül Észak-Karolinában eddig 27, Észak- és Dél-Karolinában pedig 34 halálos áldozatot követelt.

Cooper kormányzó elmondta, hogy évekre és nagyon sok pénzre lesz szükség a károk helyreállításához, és segítséget kért az elnöktől. Donald Trump együttérzéséről biztosította a Florence áldozatainak családjait, és hangsúlyozta, hogy a kormányzat készen áll a segítségre.

Trump kíséretében van Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter és Brock Long az országos katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) vezetője. Long arról tájékoztatta az elnököt és a kormányzót, hogy az eső ugyan elállt Észak-Karolinában, de a veszély nem múlt el, a folyók ugyanis tovább áradnak, ráadásul a mindent elöntő víz járványveszélyt jelent, mivel a többi között állati tetemeket sodor.

Hozzátette: a Fema jelenleg – a bajba jutottak megsegítése és mentése mellett – elsősorban a veszélyes anyagok eltávolítására és a fertőtlenítésre összpontosítja erőfeszítéseit.

Mielőtt Észak-Karolinába indult, Donald Trump újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját és azt hangoztatta, hogy “fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folyó tárgyalásokon, beleértve az ország atomfegyver-mentesítésének kérdését is.

Újságírók kérdésére válaszolva kitért volt kampánymenedzsere, Paul Manafort vádalkujára is. Leszögezte: nem aggódik amiatt, hogy Manafort együttműködik a Robert Mueller vezette bizottsággal, amely a Trump-kampány munkatársai és oroszok között, a 2016-os elnökválasztás idején történt esetleges összejátszást vizsgálja.

“Ha (Manafort) az igazat mondja, akkor nincs gond” – fogalmazott Trump.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com