Karate-vb – Magyarországé a 2022-es rendezés

Magyarország adhat otthont a 2022-es karate-világbajnokságnak.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a magyar karate történelmének kiemelkedő jelentőségű döntése a madridi vb rajtja előtt született meg: a világszövetség, a WKF kongresszusa Budapestnek ítélte a négy év múlva esedékes felnőtt vb rendezési jogát.

A sportág 2020-ban mutatkozik be a tokiói olimpián és jó esélye van, hogy ott legyen a négy évvel későbbi, párizsi ötkarikás játékokon is, így a hazai rendezésű világverseny a két időpont közötti legrangosabb megmérettetés lesz – utalt rá az MKSZ közleménye.

A döntést hatalmas sportdiplomáciai sikernek nevezte Mészáros János szövetségi elnök. Emlékeztetett rá: a Magyar Karate Szakszövetség még 2014-ben jelentkezett a vb házigazdájának, az ezt követő rengeteg munka és többéves lobbitevékenység eredményeképpen pedig a WKF elnöksége a magyar pályázatot támogatta, és hétfőn a kongresszus tagjai egyhangúan szavaztak Budapestre.

“Azzal hogy a karate bekerült az olimpiai programba, gyakorlatilag a világ egyik legerősebb sportága lett, és mi ennek a világbajnokságát rendezhetjük meg” – utalt arra, hogy a keddtől vasárnapig tartó madridi vb-n 140 ország versenyzői lépnek tatamira.

“A 2013-as évben nagysikerű Európa-bajnokságot bonyolítottunk le, amivel bebizonyítottuk, hogy nagy világversenynek is jó házigazdája tudunk lenni. Emellett a versenyzőink közül jelenleg többen is a világ élvonalába tartoznak, és célunk hosszú távon megőrizni ezt a helyzetet” – tette hozzá.

Mészáros szerint nagyon fontos a szakmai munka, de arra is szükség van, hogy világversenyeket és olimpiai kvalifikációs pontszerző versenyeket rendezzen a magyar szövetség, a vb pedig a legértékesebb ezek közül.

“Ugyanakkor az is tervünk, hogy egy állandó kvalifikációs versenyt Magyarországra hozzunk, hogy minden évben vendégül láthassuk a világ élvonalát, és hogy legjobbjaink az olimpiai részvételt érő pontokat hazai körülmények között szerezhessék meg” – árulta el.

Az MKSZ vezetője arról is beszámolt, hogy a sportért felelős államtitkárság korábban többször is bátorította őket a pályázás során, Szabó Tünde államtitkár már gratulált is az eredményhez, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pedig a hétvégi döntőkre Madridba látogat.

Forrás: MTI.hu
Fotó: karate.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com