Karanténball Lóránt Péterrel, filmes és tévés tervek a Kapitány családban

Április 5-én 20 órától a Loránt Péter kosárlabdázó, valamint Kapitány Iván és Kapitány Frigyes lesz a Sláger Téma vendége.

A sportágak honi képviselői közül Lóránt Péter a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezetének elnökeként elsők között reagált a világjárványra, a honi bajnokság felfüggesztését kérve. Azóta a szövetség döntött, az idei szezonnak vége. Hogy miképpen éli meg a többszörös magyar bajnok kosárlabdázó a befejezetlen idényt, amelyben élete legjobb formáját hozva, sorra döntötte az egyéni rekordokat, megtudhatjuk a vasárnapi adásból. Ráadásul csapata, a Paks a döntőre is esélyes volt. Lóránt Péter beszél majd a jövőről és a nemzetközi helyzetről is, hogyan befolyásolja a pandémia a klubok jövőbeni gazdálkodását. Folytatódhat-e például a Hanga Ádámot is soraiban tudó Barcelona idénye, a spanyol bajnokságban vagy az Euroligában. De szó esik az NBA-ről, a jövő évi Európa-bajnokságról, ahogy arról is, lehet-e még a Lóri becenévre hallgató klasszisból újra válogatott játékos.

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Kapitány Iván és Kapitány Frigyes lesz a vendég. Az apa, Iván a honi reklámfilmezés egyik alapítója, de elsők között készített videóklipeket például az Első Emeletnek, Demjén Ferencnek és a Tátrai Bandnek is. Mind közül kitűnik, a Báj-báj Loksi. Az LGT búcsúkoncertfilmje mellett szó lesz a legendás Üvegtigrisről, amelyet társrendezőként, társforgatókönyvíróként is jegyez. De beszélnek majd a fiával, Frigyessel közös munkáikról, így A mi kis falunk vagy a Jófiúk sorozatról. Fricitől azt is megtudhatjuk, lehetett volna-e másképp, hogy édesapja hivatását, az operatőrséget válassza. A Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterkurzusát végző Kapitány Frigyes mesél majd első alkotásáról, az animációs filmsorozat Gyurmókról is, amellyel rögvest a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egyik rangos díját is kiérdemelte, alig húszesztendősen. Mindezek mellett a Kapitány filmes dinasztia jövőbeni terveit is feltárják a Sláger Téma hallgatói előtt.

22 órától a Sláger Téma Extra adásában a pedig a kosárlabdázó legendával, Kiss Lenkével készült beszélgetés lesz újra hallható. Az Európa-bajnoki bronzérmes, 328-szoros válogatott kosárlabdázó mesél majd a szovjet bojkott miatt titkos esélyesként kihagyott Los Angelesi olimpia soha be nem gyógyuló sebe mellett karrierje legfontosabb pillanatairól is. A Sláger Téma Extrából kiderül, hogy seniorként is aktív kosarasként sorra nyerik a világversenyeket, így akár még a hőn áhított olimpiai érem, akár a legfényesebb is összejöhet. Beszélgetünk majd a nevét viselő Kosársuliról, így arról is, 22 esztendő után az utánpótlás mellett a felnőtt mezőnyt is megcélozzák, méghozzá már az épülő saját sportcsarnokukkal. Sőt, még egy új sportágról is szót ejtünk. Hogy a Baskin hogyan egyesíti az ép- és a fogyatékkal élők sportolási lehetőségét, azt is megtudhatjuk Kiss Lenkétől.

2020. április 5-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Lóránt Péterrel, Kapitány Ivánnal, Kapitány Frigyessel, Kiss Lenkével, valamint a házigazda Kalmár Tiborral és a legnagyobb slágerekkel, változatosan



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com