Karácsony: megfelelően működik a zuglói parkolási rendszer

Az első nap tapasztalatai alapján megfelelően működik az új parkolási rendszer Zuglóban, az autósok semmilyen változást nem tapasztalnak – írta Karácsony Gergely (Párbeszéd), a kerület polgármestere az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. 

    A polgármester Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivőjének csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált. A fideszes politikus szerint hivatalosan ugyan szerda óta a zuglói önkormányzat üzemeltetné a parkolási rendszert, mert lejárt az egyik “botrányos szerződés”, de nem tudni, hogy a valóságban is átvette-e a feladatot a Karácsony Gergely vezette kerület, mert a hírek szerint parkolóőröket nem látni Zuglóban és tájékoztatást sem adnak.

Karácsony Gergely azt írta: “egyedül a Fidesz nem szavazta meg, hogy Zugló saját kézbe vegye a parkolás üzemeltetését”, a kerület azonban mégis megtette ezt.

Az első nap tapasztalatai alapján megfelelően működik az új rendszer, az autósok semmilyen változást nem tapasztalnak, az ellenőrök végzik a dolgukat, 2265 darab jegyvásárlás történt és 112 pótdíjazás – olvasható a közleményben.

A polgármester úgy fogalmazott: “most egyedül a Fidesz nem elégedett, nem tetszik neki, hogy csökkentettük a parkolásüzemeltetés költségeit. Nyilván azért, amit mindenki tud: a parkolási biznisz a Fidesz ügye”.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com