Január 4-én nyolcvanéves Kao Hszing-csien (Gao Xingjian) Nobel-díjas kínai próza- és drámaíró, festő. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Csianghszi tartomány Kancsou településén született 1940-ben. Apja banktisztviselő, anyja amatőr színésznő volt, tőle örökölte az irodalom, a színház iránti érdeklődését. A népoktatási hálózatban végzett tanulmányai után a pekingi Idegen Nyelvek Főiskoláján 1962-ben szerzett diplomát francia nyelvből, ezt követően egy idegen nyelvű könyvesboltba helyezték fordítónak.

Már a főiskolai évek alatt írogatott, és sokat fordított, például francia szürrealistákat. 1966-ban fogadták el első színművét, de a premiert a „kulturális forradalom” kitörése eltörölte. Sok más értelmiségi társához hasonlóan őt is átnevelő táborba internálták, ekkor jónak látta kéziratait megsemmisíteni. A táborból Anhuj tartomány egy isten háta mögötti kis falujának iskolájába került tanítónak, csak 1975-ben térhetett vissza Pekingbe. Fordításokból élt, majd a kínai írószövetség nemzetközi kapcsolatok bizottságánál vállalt munkát. 1979-től újra publikálhatott, s külföldre is kiengedték, Párizsba és Olaszországba látogatott.

Az 1980 és 1987 közötti időszakban több irodalmi folyóirat közölte novelláit, esszéit, színdarabjait, s négy könyve is megjelenhetett, közülük a modern regénytechnikáról írott tanulmánya éles vitákat váltott ki. A pekingi Népi Színház írójaként 1982-ben mutatták be első kísérleti darabját, a Riasztójelzést, majd egy évvel később a Magyarországon is többször játszott A buszmegálló került színre. A becketti abszurd dráma hagyományait folytató darabjai a hazai kritikusok körében nem arattak osztatlan sikert, kezdetben azzal vádolták, hogy formailag a kínai irodalmi hagyományoktól idegen eszközöket használ, majd a „szellemi szennyeződés” elleni kampány egyik céltáblája lett. 1986-ban A másik part című darabját betiltották, s ettől fogva egyetlen új írása sem jelenhetett meg. A zaklatások elől, s mert tévesen tüdőrákot diagnosztizáltak nála, tíz hónapra elvonult a szecsuáni hegyekbe, s végigjárta a Jangce folyó útját. Élményeiből született meg világhírű regénye, a Lélek-hegy, amelyet kritikusai mélyre ható önelemzéséért, gyökérkeresésért, újszerű szerkesztésmódjáért értékelnek nagyra.

1987-ben elhagyta Kínát, Franciaországban kapott menedékjogot, 1988 óta Párizsban él, megkapta a francia állampolgárságot. 1989-ben, a Tienanmen téri vérengzés után írt Menekültek című drámájáért Kínában „persona non grata” lett, műveit betiltották.

2000-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „univerzális érvényességű életművéért, keserű éleslátásáért és nyelvi eredetiségéért, mely új utakat nyitott a kínai regény és dráma számára”. A rangos elismerés az egész világon felhívta a figyelmet munkásságára, de a pekingi vezetés a nemzetközi összeesküvés részének, s Kína-ellenes lépésnek minősítette a Svéd Akadémia döntését.

Több rangos egyetem díszdoktori címét is magáénak tudhatja, 2002-ben pedig Jacques Chirac akkori államfőtől átvehette a francia Becsületrendet is.

Kao képzőművészként is ismert, tuskompozícióiból több kiállítása is volt már Párizsban, New Yorkban, Szingapúrban és Németországban.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com