Kanyaró – Az év eleje óta csaknem háromtucatnyi megbetegedést regisztráltak Horvátországban

Az év eleje óta 33 kanyarómegbetegedést regisztráltak Horvátországban – közölte a horvát közegészségügyi hivatal (HZJZ) szerdán.

    A legtöbb megbetegedést Split-Dalmát megyében jegyezték fel, utána Zágráb következik.
A horvát fővárosban regisztrált betegek közül ketten még az év elején, külföldön kapták el a vírust, augusztus végétől azonban újabb 9 kanyarós esetet fedeztek fel, s a múlt hét óta újabb két fertőzöttet találtak, mindketten az RTL kereskedelmi televízió munkatársai.
A 33 beteg közül 9-en külföldön fertőződtek meg, 14-en Horvátországban kapták el a vírust, úgy, hogy más betegekkel érintkeztek. 10 emberről azonban nem lehet tudni, hol kerültek közvetlen érintkezésbe a vírussal. A fertőzöttek közül mindössze ketten voltak bizonyosan beoltva kanyaró ellen, a többség azonban nem tudja, gyerekkorában megkapta-e az oltást. A legtöbben, 19-en harminc év felettiek, hatan 20-29 év közöttiek, míg a többi 5-12 év közötti gyermek.
A HZJZ adatai szerint Horvátországban az átoltottság 90-95 százalék között van.
Milan Kujundzic egészségügyi miniszter szerint a járvány nem okoz nagyobb problémát Zágrábban, de elővigyázatosnak kell lenni, és mindenképpen fontos, hogy az emberek beoltassák magukat.
Horvátországban kötelező a kanyaró elleni oltás. A gyerekeket egyéves korukig kell beoltani kanyaró, rubeola és mumpsz ellen, majd ezt meg kell ismételni kisiskolás korukban. A védőoltások iránti bizalom ugyanakkor 2011-ben csökkenni kezdett, egyre több szülő utasítja vissza őket állítólagos mellékhatásaik miatt.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com