Kampányígéretei ellenére bérlakásokat adna el Pikó

Összeegyeztethetetlen konfliktus van az ellenzéki támogatással megválasztott Pikó András józsefvárosi polgármester kampányban tett ígéretei és a valóság között, ugyanis az önkormányzat a meghirdetett bérlakásprogram megvalósítása helyett az idén mintegy hatvan bérlakást adna el – jelentette ki a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Vörös Tamás közölte, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának csütörtök délutáni ülésére készült előterjesztés szerint a kerület vezetése első körben nyolc bérlakást adna el, a lakások eladását azonban semmi nem indokolja. Gazdasági indoka nem lehet az eladásnak, hiszen az előző, fideszes vezetés 13 milliárd forinttal a kasszában adta át a kerületet a balliberális polgármesternek – tette hozzá.

Kifejtette, Pikó András kampányában azt ígérte: növelik a kerületi bérlakásállományt, a magánberuházásokban épülő házakban önkormányzati lakásokat vesznek, valamint leállítják az önkormányzati lakóházak privatizációját. Azt is állították, hogy lakásügynökséget is létrehoznak – jegyezte meg. A kormánypárti politikus rámutatott: mindezeknek alapvetően ellentmond a mostani javaslat.

Kitért arra is: Pikó András a kampányban arról beszélt, hogy 1500 üres bérlakást utal ki az azt igénylőknek. Ennyi üres lakása soha nem volt a józsefvárosi önkormányzatnak, és mostanában a polgármester már csak 800 lakásról beszél – jelezte.

Vörös Tamás kijelentette: tiltakoznak az önkormányzati vagyon elherdálására ellen és felszólítják Pikó Andrást, hogy a bérlakások eladását azonnal függessze fel, kezdjen felelős bérlakás-politikába, valamint “kérjen elnézést a becsapott józsefvárosiaktól”.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Facebook

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com