Kaliforniai szenátus: 2020-ban azon elnökjelöltek lehetnek a választási listán, akik közzétették adóbevallásukat 

A kaliforniai szenátus csütörtökön törvényjavaslatot fogadott el arról, hogy a 2020-as választásokon az elnökjelölti listán csakis azok szerepelhetnek, akik öt évre visszamenőleg közzétették adóbevallásukat. 

A törvényjavaslatot nagy többséggel, 27:10 arányban fogadta el a helyi szenátus, elemzők szerint válaszként arra, hogy Donald Trump elnök kijelentette: más elnökjelöltektől eltérően ő nem kívánja nyilvánosságra hozni az adóbevallását, mert azt szerinte még mindig vizsgálja az adóhatóság.

Ha a törvényjavaslat a kaliforniai kormányzó aláírása után hatályba lép, és Donald Trump változatlanul nem hozza nyilvánosságra az adóbevallását – a törvény megkövetelte öt évre visszamenőleg – akkor előfordulhat, hogy a neve nem fog szerepelni az elnökjelölti listán az előválasztáson Kaliforniában.

A nyugati parti állam az Egyesült Államok legnépesebb tagállama, és az első között tartja meg az előválasztásokat. “Mi úgy hisszük, hogy Donald Trumpnak – ha valóban nincs semmi rejtegetnivalója – elő kell állnia az adóbevallásaival” – jelentette ki az amerikai sajtónak Mike McGuire helyi demokrata párti politikus, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. A kaliforniai szenátus mind a tíz republikánus politikusa a törvényjavaslat ellen voksolt. Brian Jones, a helyi republikánusok egyik szenátora szerint ez a törvényjavaslat rossz politikai lépés, amint fogalmazott: “árt a kaliforniaiaknak”.

Az állam törvényhozása egyszer – 2017-ben – már megszavazott egy hasonló törvényjavaslatot, de azt az akkori kormányzó, a demokrata párti Jerry Brown megvétózta. Brown szintén nem kívánta közzétenni az adóbevallását.

A jelenlegi kormányzó, a demokrata párti Gavin Newsom szóvivője közölte: a megszavazott törvényjavaslat már megérkezett a kormányzói hivatalba, és a kormányzó érdemei szerint fogja azt elbírálni.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com