Kajak-kenu vb: Nádas, Kiss és Lakatos döntős 500 méteren

A kajakos Nádas Bence, valamint a kenus Kiss Tamás és Lakatos Zsanett is bejutott a döntőbe 500 méter egyesben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló világbajnokságon.

    A péntek délelőtti fél kilométeres középfutamokban ez a három versenyző volt érdekelt magyar részről, s mindhármuknak az első három között kellett célba érnie ahhoz, hogy délután vízre szállhassanak a döntőben is.

A láthatóan kirobbanó erőben lévő Nádas taktikusan versenyzett, nem zavarta, hogy féltávnál még egy hajóval előtte haladt a dél-afrikai Chrisjan Coetzee, jól osztotta be az erejét, s végül ő haladt át elsőként a célvonalon. A kenusoknál Lakatos végig uralta a pályát, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva jutott tovább, míg a tíz éve párosban olimpiai bronzérmes Kiss nagyot küzdött a harmadik helyért. Száz méterrel a befutó előtt még szinte kilátástalannak tűnt a helyzete, de nagyszerűen hajrázott, és végül megszerezte az utolsó továbbjutó pozíciót az orosz Mihail Pavlov és a fehérorosz Makszim Pjatru mögött.

Az 1000 méteres középfutamok ugyanakkor csalódást hoztak magyar szempontból, miután a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes és a jól kezdő, de a táv második felére elfáradó Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakos duó sem tudta beverekedni magát a legjobb kilenc közé. Mindkét olimpiai számban az első három között kellett végezni a továbbjutáshoz, de Mikéék csupán ötödikként, Ilyésék pedig – akik az eredetileg nevezett Mozgi Milán, Somorácz Tamás duót érintő doppingeljárás miatt csak a vb előtt ültek össze – hatodikként futottak be. Ez mindkét hajó esetében B döntős folytatást jelent.

A pénteki A finálés program nyolc versenyből áll majd, ezek közül hatban lesz magyar hajó. Férfi C-2 200 méteren a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó, valamint női K-2 1000 méteren a Medveczky Erika, Csipes Tamara kettős előcsatározás nélkül szállhat vízre az éremcsatában, miután ezekben a számokban éppen egy döntőnyi, azaz kilenc egység nevezett.

A finálék 16.30 óra után rajtolnak. A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek, így délután akár meglehet a 200. győzelem.

     A vb további programja magyar idő szerint:
    később:
    döntők:
férfi C-2 1000 m 16.34
férfi K-2 1000 m 16.44
női K-1 1000 m (Bodonyi Dóra) 16.54
férfi C-2 200 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 17.10
női C-1 500 m (Lakatos Zsanett) 17.17
férfi C-1 500 m (Kiss Tamás) 17.31
férfi K-1 500 m (Nádas Bence) 17.39
női K-2 1000 m (Medveczky Erika, Csipes Tamara) 17.47

500 méteres elő- és középfutamok 18.50  
    szombat:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.40
200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00
 vasárnap:
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com